A Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája közös produkciója - Művészeti vezető: Fischer Iván
Stravinsky-maraton - Menyegző (Les Noces); Requiem Canticles
Vezényel:
- Rácz Zoltán
Közreműködők:
- Ránki Fülöp
- zongora
- Borbély László
- zongora
- Bizják Dóra
- zongora
- Zentai Károly
- zongora
- Miksch Adrienn
- szoprán
- Kovács Annamária
- alt
- Kálmán László
- tenor
- Anatolij Fokanov
- basszus
- Amadinda Ütőegyüttes
- Concerto Budapest
- Szent Efrém Férfikar
- Schola Vantorum Budapestiensis
- Stravinsky: Les noces
- Stravinsky: Requiem
- A famulusával, asszisztensével, növendékével, Robert Crafttal készített beszélgető könyvben Stravinsky kivételes részletességgel számol be A menyegző keletkezéséről. A zeneszerző saját visszaemlékezése szerint egy orosz parasztlakodalmat megjelenítő kórusmű (tánckantáta) komponálásának ötlete 1912-ben, a Tavaszi áldozat (Sacre du printemps) munkálatai közben merült fel benne először, a librettó alapjául szolgáló orosz népi szövegek kiválasztására azonban csak 1914-ben kerül sor. A Gyagilev balett-társulata részére írott mű első befejezett verziója 1914 és 1917 között, Svájcban keletkezett, s a végleges változat csak 1923-ra készült el. Különös gondot okozott Stravinskynak a hangszerelés: első elképzelése a Sacre nagyzenekarához hasonló, 150 tagú együttes volt, aztán fölmerült egy "népibb" összeállítás ötlete, balalajkával, guzlával és gitárral, majd a mű első befejezett, kamarazenekarra készült verziója után, 1917-ben rögtön belekezdett egy mindössze öt előadót foglalkoztató terv kidolgozásába is (két cimbalom, pianola, harmónium, ütőhangszerek). Az 1923. április 6-ára elkészült végleges változatban a négy énekszólistát és a kórust négy zongora és népes ütőhangszer-csoport kíséri. A művet szóló- és karénekkel, négy zongorával és számos, különböző ütőhangszerrel szólaltatja meg. Hamisítatlanul népi a szöveg, amely az orosz lakodalom szertartásait és hagyományos imádságait a be nem avatottak számára nem mindig egyértelműen világos utalásokkal adja vissza. A Menyegző (alcíme szerint "Orosz koreografikus jelenetek énekkel és zenével") ősbemutatója 1923. június 13-án, Párizsban volt az Orosz Balett közreműködésével, Ernest Ansermet vezényletével. A művet Stravinsky mindig is kantátának nevezte: főszereplői az énekesek és a kórus, a hangszeregyüttes mindvégig kísérő funkciót tölt be.
A Requiem Canticles Stravinsky 1966-ban alt és basszus szólóra, kórusra és zenekarra írott kompozíciójának szövege a latin nyelvű római katolikus requiem-szöveget használja. A mű az idős szerző szeriális korszakának terméke, de korábbi korszakai jellegzetes stílusjegyeit is magán viseli. Egyik méltatójának megállapítása szerint a mű nem alkalmas liturgikus használatra, már csak azért sem, "mert a komponista mindössze egy tizedét zenésítette meg a teljes liturgia-szövegnek. A Requiem Canticles a Requiem requiemje. Ez után az a komponista, aki liturgikus requiem írására adja a fejét, olyan lesz, mint egy állatpreparátor, aki húspótlékot rak a csontvázra, kitömi a tetemet, majd fekete kalapot biggyeszt a fejére. Ez nem lehetséges többé. Stravinsky Requiem Canticles-je nem más, mint Berlioz aforizmává zsugorított Grande Messe des Morts-ja." Maga a zeneszerző a mű autorizált lemezfelvételéhez írott jegyzetében a maga szellemes, ironikus módján így fogalmaz:"(…) azt hiszem, nyugodt szívvel nevezhetik az első mini- vagy zsebrequiemnek."
Stravinsky művét még keletkezése évében, 1966-ban mutatták be, és öt évvel később, a zeneszerző temetésén is ez hangzott el.
Szólj hozzá!