Budapest 2013. Dec. 19. (19:00)

Szakcsi 70 - Adventi koncert


Szakcsi 70 - Adventi koncert

Szakcsi Lakatos Béla arról álmodozva kezdett kilencéves korában zongorázni, hogy híres zeneszerzővé és klasszikus zene jeles előadójává váljon, ám miközben elvégezte a Bartók Béla konzervatóriumot, megismerkedett a jazz zenével, és ez az élmény elterelte további klasszikus zenei tanulmányaitól. 
  
A haza jazztörténetben – előbb a Rákfogó, majd a Saturnus együttessel – Szakcsinak elévülhetetlen szerepe volt a fúziós jazz térnyerésében. Később, mint zenetanár is dolgozott, visszatérve az alma materhez, a hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Mindeközben a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott. „Piros karaván” címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicalét, melyet az „Egyszer egy cigánylány”, majd a „Cigánykerék” követett. „Bestia” címmel 1989-ben rock-operát írt a Rock Színház felkérésére. 

Mindazok számára, akik figyelemmel kísérték a Liszt- és Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Béla munkásságát kitűnhetett, hogy – példaképe Leonard Bernstein „útmutatása” Szerint – egyaránt otthonosan mozog majd' az összes zenei műfajban. Az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremteni, alighanem ebben rejlik Szakcsi elhivatottsága.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek