Budapest 2014. Sep. 10. (18:30)

SZEZONNYITÓ TÁNCHÁZ


SZEZONNYITÓ TÁNCHÁZ

Kéthetente szerdán folytatódik az Utolsó óra program egy új, holokauszt gyűjtéssel.


Zsidó és cigány népzene a Kárpát-medencéből


Koncertsorozat a Fonó Budai Zeneházban, a Magyar Holokauszt Emlékév programja


A Hagyományok Háza a Magyar Holokauszt Emlékév szellemében tíz alkalmas koncertsorozatot hirdet. A Fonó Budai Zeneházban szeptembertől kéthetente egy-egy zenekar lesz a vendégünk Erdély, Kárpátalja, Felvidék és Magyarország területéről. A sorozat a Fonó Budai Zeneházban lezajlott Utolsó Óra program (1997-2001) keretében fellépő hagyományőrző zenészekből válogat, és olyan népzenészeket mutat be, akiknek munkásságában jelen van a zsidó és cigány népzenei hagyomány, illetve akiknek repertoárjában fellelhetőek a holokauszthoz, a cigánysághoz vagy a zsidósághoz kötődő énekek, hangszeres dallamok. Reményeink szerint a koncertek során megszólaló zsidó és cigány dalok összekötik a múlt emlékeit a jelen élő kultúrájával, segítik az emlékezést, ugyanakkor élő bizonyítékai a népzene folytonosságának, továbbélésének.


A koncerteket táncház követi, ahol a népzene egyik legfontosabb funkcióját is betöltheti: a tánc alá szól, ahogy az a régi faluközösségek táncalkalmain is szokás volt.


A programsorozat/koncertsorozat a Miniszterelnökség Civil Alap – 2014 támogatásával valósult meg.
(http://holokausztemlekev2014.kormany.hu/civil-alap-2014)


A sorozat nyitókoncertje 2014. szeptember 10-én lesz a Fonó Budai Zeneházban.


Csernavec Jóska és zenekara, Técső, Kárpátalja


A hagyományos máramarosi ruszin zenét játszó banda a Tisza felső szakaszán fekvő hajdani koronaváros, Técső és környékének legismertebb zenekara. A vidék zenei hagyományait mindannyian elődeiktől tanulták. Változatos repertoárjukban a rendkívül erős interetnikus hatások miatt szerepelnek környékbeli román, cigány, zsidó, orosz és magyar dallamok is. Hangszereik a hegedű mellett a bajan, vagyis a gombos harmonika, a nyakba akasztható kiscimbalom és a cintányérral felszerelt dob. A técsői zenészek a mai napig rendszeresen játszanak lakodalmakon, temetéseken és a ruszin lakosság egyéb jeles ünnepein, pl. az állatok kiterelésének ünnepén, a „bika napján”, vagy birkanyíráskor, karácsonykor, névnapokon.

 

Mihai Emil, Buza, Mezőség, Erdély

 

Mihai Emil 1958-ban született a mezőségi Buza községben, és már fiatalon megtanult hegedülni, megismerte a vidék hagyományos repertoárját. Rendszeresen muzsikált lakodalmakban, egyéb jeles ünnepekkor, játékát több gyűjtés őrzi. Mivel már több évtizede Szamosújváron él, ezért a Tóvidékre jellemző repertoárja jelentősen bővült az erdélyi városokban is népszerű román és cigány dallamokkal. Az Utolsó Óra gyűjtések során 1998-ban velük készült felvételeken még ketten hegedülnek, mára azonban a buzai prímások közül már csak ő maradt életben.

 

gedni.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek