Budapest 2014. Feb. 25. (20:00)

TangoEsencia


TangoEsencia

TangoEsencia

Élőzenés tangóestek a Sörház utcában.

A TangoEsencia sorozat keretében ön is bepillanthat a tangó világába, ahol minden a jó hangulatról, táncról, zenéről és finom ízekről szól. A magával ragadó élőzenéről a hazai tangóélet remek zenekarai felváltva gondoskodnak az estek folyamán. A kellemes dallamok hallgatása mellett táncra is lehetőség nyílik, valamint a helyszín kötetlen vacsorázási lehetőséget is kínál. Budapesten és Magyarországon is a TangoEsencia sorozat az egyetlen olyan alkalom, ahol rendszeresen lehet élőzenés tangót hallgatni.

Minden kedden 20-24 óráig, élőzene 22 órakor!

A fellépő zenekarokról bővebben:

Tango Harmony:

A zenekar Bartha Katalin kezdeményezésére alakult 1998-ban. Az együttest magával ragadta a Piazzolla műveiből áramló lüktetés, rögtön beleszeretett ebbe a zenébe és elkezdte a saját együttesre hangszerelt repertoár kialakítását. Azóta szerepel önálló koncerteken és táncos előadásokon egyaránt. Nem csak Piazzolla zenéit, de a tradicionális tangó tánczenéket is játssza: tangókat, milongákat és valsokat, valamint Lázár György saját szerzeményeit is.

Tango Harmony Trió tagok:

Bartha Katalin - hegedű, violincornetto, ének, művészeti vezető

Lázár György – zongora, zenei vezető

Nagy Ottó - gordonka, viola da gamba

http://www.artsharmony.hu/tangoesencia/86-tangoesencia-zenekarok/276-tango-harmony-tri%C3%B3.html


Trio de la Plata:

A Trio de la Plata autentikus argentin tangót játszik az argentin tangó fénykorától egészen Astor Piazzolla műveiig. A zene különlegességét egy itthon még ritkán hallható hangszer, a tangó lelkeként is emlegetett bandoneón adja, melynek fortélyait Vörös Eszter Buenos Airesben, Berlinben, Rómában sajátította el. Az együttes mindhárom tagjának régóta szenvedélye a tangó. Több mint tíz éve táncolnak, Szöllősi András az egyik legrégebb óta oktató tangótanár Magyarországon. A zenélést örömmel egészítik ki személyes történetekkel, illetve a tangótörténet érdekes anekdotáival.

Trio de la Plata tagok:

Vörös Eszter – bandoneón, ének

Szöllősi András – bőgő, ének

Polgári Adrienn – zongora

http://www.artsharmony.hu/tangoesencia/86-tangoesencia-zenekarok/277-trio-de-la-plata.html


Helyszín: Chef Café Budapest, Sörház utca 4.
Jegyár: 2500 Ft, melyből 500 Ft a helyszínen lefogyasztható

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek