Budapest 2014. Jul. 26. (20:00)

Vásáry Tamás és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar - jótékonysági koncert


Vásáry Tamás és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar - jótékonysági koncert

Vásáry Tamás világhírű zongoraművész, karmester és az általa alapított a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar évek óta visszatérő vendége a Városmajori Szabadtéri Színpadnak.

A világ minden tájáról érkeznek a debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara által szervezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára fiatal, hangszeres tehetségek, akik az egyéni mesterkurzus mellett zenekari kurzuson is részt vesznek. Az évente megújuló ifjúsági zenekar Vásáry Tamás vezetésével kiemelkedő értékű koncertprogrammal gyönyörködteti a hallgatóságot, itthon és külföldön egyaránt.

A Kodály-, Chopin- és Beethoven-művekből összeállított idei programmal ebben az évben Budapesten indítják a turnét, majd Debrecenben és Prágában is fellépnek.

A koncert bevételét a Szabad Tér Színház hagyományosan jótékonysági célokra ajánlja fel!

Műsor:

Kodály Zoltán: Fölszállott a páva – változatok egy magyar népdalra
Frédéric Chopin: Andante spianato et grande polonaise brillante, Op. 22

Ludwig van Beethoven: V. „Sors” szimfónia (c-moll; Op. 67)

Zongorán közreműködik: Shih Wei Huang

Vezényel: Vásáry Tamás

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek