Ludwig van Beethoven (1770–1827) 4. zongoraversenye a szerző egyik legpoétikusabb alkotása. A második tétel a mű lélektani kulcsa, egyfajta drámai párbeszéd a zongora és a zenekar között. Hátterében állítólag az a költői elképzelés húzódik, hogy Orfeusz kérleli és végül meg is lágyítja az alvilág urait. Ezért olyan zord hangzású és elutasító a zenekar szaggatott ritmikájú „alvilág” zenéje és félénk, esdeklő a zongora „Orfeusz” hangja.
Edvard Grieg (1843–1907) norvég zeneszerzőnek 1868. április 10-én született meg Alexandra nevű kisleánya. A következő nyáron a dániai Síllerindben komponálta meg egyetlen zongoraversenyét. Talán nem áll távol a valóságtól az a feltevés, hogy az örömteli családi esemény elősegítette ennek a kompozíciónak a létrejöttét, és hogy a műből áradó derű, líraiság a nagy családi eseményből fakad. A művet vonzóvá teszi egyrészt az északias dallamokból áradó megkapó, mélabús varázs, másrészt a szélső tételek ritmikus lendülete. Talán a-moll zongoraversenyének páratlan népszerűsége is hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1872-ben, az akkor mindössze 29 éves zeneszerzőnek a norvég kormány állami fizetést ítélt meg, melyet haláláig folyósítottak részére.
Zelinka Tamás
..................................................................................................................................................................................
Műsor
Beethoven: 4. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58
Grieg: a-moll zongoraverseny, op. 16
Közreműködik:
Hegedűs Endre — zongora
Vezényel:
Deák András
Szólj hozzá!