Budapest 2014. May. 17. (19:00)

VII. Jazzy Dalveseny Díjátadó Gála


VII. Jazzy Dalveseny Díjátadó Gála

A Gála a 90.9 Jazzy Rádió VII. Jazzy Dalverseny pályázatának hivatalos díjkiosztója, ahol a résztvevők személyesen ismerkedhetnek meg a hazai jazz új tehetségeivel és szerzeményeikkel, amelyek a 90.9Jazzy Rádió zenei kínálatát fogják színesíteni. 

Ez nem csupán egy díjkiosztó, hanem egy jó hangulatú este neves fellépőkkel.

Az ünnepélyes Díjátadó Gálát Csemer Boggie nyitja meg, aki 2011-ben a Jazzy Dalversenyen a Magyar Jazz Szövetség különdíját nyerte el. A hagyományoknak megfelelően az estén fellép a legutóbbi Jazzy Dalverseny győztese, a Finucci Bros is.

Csemer Boglárka egészen kisgyermek korától a zene, s az éneklés megszállottja. Kezdetben népzenét tanult, általános iskolás, gimnazista éveiben népzenei versenyeken szerepelt, s rendszeresen ért el helyezést. 2001-2006-ig a Csepeli Zeneiskola, a későbbi Fasang Árpád Zeneiskola növendéke. Klasszikus hangképzést Szalókiné Müller Gabriellánál tanul, 3 évig klasszikus zongorázik is. 
2005-2006-ig Párizsban tölt egy 1 évet, mely mind zeneileg mind emberileg egy nagyon meghatározó élmény számára. Zenéjén emiatt erősen érződnek francia zenei hatások. 
Számos sikeres hazai fesztivál és klub fellépésen van túl, amikor 2011-ben jelentkezik Japánkert című saját szerzeményével a Jazzy Dalversenyre. A dalt állandó társszerzőjével és zenésztársával Sebestyén Áronnal közösen szerzik. A közös szerzeményt a Magyar Jazz Szövetség Különdíjjal jutalmazza. 
Új, Boggie című lemezén a francia mellett, angol és magyar nyelvű dalok hallhatók. Az album az egyik legnagyobb hazai független kiadó, a Tom Tom Records gondozásában jelent meg idén áprilisban, és egészen a Mahasz lemezeladási lista 4. helyéig kúszott. 
Boggie „Parfüm” című dalának klipjével szédületes sikert aratott, több milliós nézettséget ért el. A siker a gyönyörű dal és Bogi énekhangja mellett a szenzációs klipnek köszönhető. 

A ''Finucci testvérek'', vagyis Balogh Roland gitáros és Balogh Zoltán zongorista a legújabb hazai jazzgeneráció kiemelkedő zenészei. 

Roland Junior Prima Díjas, a 2009-es Montreux-i jazzgitár verseny győztese, Zoltán a Jacksonville-i nemzetközi jazz zongoraverseny harmadik helyezettje. 

Két CD-vel a hátuk mögött 2012-ben megnyerték a VI. Jazzy Dalversenyt. Az ikrek zenei világában a ''kettősség'' számos egyéb szinten is megjelenik, hiszen megszólalásukra egyaránt jellemző a fúziós és az akusztikus felfogás, repertoárjukban standardek, illetve saját szerzemények is megtalálhatók, stílusukban feltűnnek folkos behatások vagy akár az R'n'B. 

Elkészült új lemezük, melyen 2 dalban vendégművészként Kökény Attila is szerepel.


További részletek: www.jazzydalverseny.hu oldalon.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek