Budapest 2016. Oct. 15. (19:00)

Virtuózok Gálakoncert


Virtuózok Gálakoncert

A Virtuózok, a világ első komolyzenei tehetségkutató műsora, melynek első szériája 2014 őszén futott  a közszolgálati csatorna műsorán, és minden várakozást felülmúló sikereket ért el. A műsor arra vállalkozott, hogy bebizonyítsa, a klasszikus zene is lehet trendi, az érték örökkévaló.

A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató a világon egyedülálló elképzelés. Bár sokkal több és tágabban értelmezett feladatot tűzött maga elé, a végső cél a tehetségek felfedezése, segítése, nem létrehozásuk volt. Az elhivatottság, az a megingathatatlan meggyőződés, mely a műsor és mozgalom kitalálói és segítői képviseltek megalapozták a sikert. Az elmúlt másfél évben az egész ország megismerte Boros Misi, Gyöngyösi Ivett, Lugosi Ali, Demeniv Mihály és társaik nevét, és a fiatalok komoly nemzetközi színtereken való megmutatkozásuk eredményeképpen hatalmas sikereket értek el Európa, Ázsia és a tengeren túl koncert színpadain is. Számos nemzetközi sztárral felléptek, és idén februárban Magyarországi látogatásakor a világhírű tenor Placido Domingo is meglátogatta a fiatalokat, akiknek a Zeneakadémián volt alkalmuk találkozni a mesterrel és bemutatni tehetségüket.

Az óriási siker, a nézői és szakmai visszajelzések magától értetődővé tették, hogy a műsort folytatni kell. 2016 tavaszán a közszolgálati televízió újra műsorra tűzi a versenyt, hogy újabb fénylő tehetségeket fedezzen fel és mutasson be a képernyőn. A második széria újdonsága, hogy a Virtuózok hírnevének hatására már nem csak Magyarországról jelentkeztek tehetségek a
megmérettetésre, hanem a határon túli magyar közösségekből, de más európai országok fiataljaihoz is eljutott a hír, így neveztek a versenybe Ausztriából, Olaszországból, sőt a tengeren túlról is.
A második széria nyertesei még nem ismertek, de az már most biztosan állítható, hogy a mezőny nagyon erős, a szakmai zsűri dolga nem lesz könnyű, hogy kiválassza azokat a tehetségeket, akik június 3-án megmérkőznek a fináléban, hogy eldöntsék, ki lesz a Virtuózok fődíjasa. Az október 15-i Gálakoncerten a Virtuózok második szériájának legfényesebb tehetségei a Nemzeti Filharmonikusokkal együtt lépnek majd az Aréna színpadára, ahol valamennyi néző élőben győződhet meg arról, hogy a klasszikus zene mindannyiunk közös nyelve és a tehetség nem ismer határokat. A koncerten a fiatalokhoz vendégek is csatlakoznak majd, többek között Oláh Gergő, akit szintén egy tehetségkutatóban ismert meg az ország és idén a Dal című műsorban, Győz a jó című dalával, jutott a döntőig, mely cím, akár a Virtuózok jelmondata is lehetne.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek