Budapest 2014. Dec. 28. (19:30)

Westminster sorozat I. - Hall of Faith - A hit csarnoka


Westminster sorozat I. - Hall of Faith - A hit csarnoka

KÖZREMŰKÖDŐK:

 

Szent Efrém Férfikar
Schola Cantorum Budapestiensis
Budapesti Vonósok

Szabóki Tünde - szoprán
Cser Péter - basszus
Komáromi Márton - tenor
Philipp György - bariton
Laborfalvi Soós Béla - bariton
Róbert György - blockflöte
Mezei János - orgona

Koncepció: Bubnó Tamás, Bubnó Márk, Bubnó Lőrinc

 

A londoni Westminster kerület nevét is maga a központi épület, az apátság adta: west minster azaz a minstertől, tehát a kelet felé néző székesegyháztól nyugatra található területet nevezik így, ahol a Plantagenet-kor óta az angol parlament székel, ahol a brit uralkodókat megkoronázzák és ahol a szigetország legélesebb elméi, legjobb komponistái, a történelmi "celebek" nyugszanak.

 

A Szent Efrém Férfikar 2013-ban a Notre Dame székesegyházat mutatta meg decemberi sorozatában több aspektusból, idén pedig az Apátságtól indulva a közönségünkkel együtt derítjük fel Westminster kerület legérdekesebb és legkülönfélébb arcait, Orlando Gibbons éteri motettáitól a zajos kocsmákban énekelt, főként a nőket és az italt magasztaló nótákig. 

 

Három koncerten teszünk virtuális sétát Westminsterben, három különböző perspektívából mutatjuk meg az ott született zenéket, amik indíttatásukban különböznek, de "angolságukban" mégis egyértelműen felfedezhető, hogy egy helyen születtek.

 

John Dryden és Henry Purcell közös munkájának gyümölcse az 1691-ben bemutatott King Arthur.

 

A Szent Efrém Férfikar és a Budapesti Vonósok közös előadásában az opera teljesen újraértelmezett formában kerül bemutatásra, az eredetileg igen vaskos mitologikus szöveget felváltja két képzeletbeli futballcsapat az Eastminster és a Westminster FC vérre menő vetélkedése.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek