Gamushara jelentése: összpontosítás, koncentráció. Ám ennél jóval többre utal a kifejezés: a tökéletes önátadást érzékelteti, minden más kizárását az emberi figyelemből, minden érzelem és érzékszerv irányítását egyetlen cél megvalósítása érdekében. A gamushara állapotában az ember nem gondolkozik a jövőn, a körülmények minőségén, nem ítélkezik és nem mérlegel, csupán aláveti magát a célhoz vezető út folyamatának.

Ez a tudatállapot Ázsia-szerte nagyon sok zenekultúrában ismert, főként Kínában és Indiában. Megköveteli az a fajta különleges kapcsolatot, amely évezredek óta fűzi tanítványt a mesteréhez. De nem nehéz összefüggést találni a gamushara és a különböző keleti meditációs gyakorlatok tudatformáló hatása között sem.

A Yamato társulat hihetetlen fegyelmezett módon készül koncertjeire. Egész életvitelük a gamushara jegyében telik, ami hasonlít ahhoz a fajta szerzetesi szigorhoz, amellyel egy shaolin-kolostor vagy egy hindu remete mindennapjai telnek. A csoport tagjai minden reggel 10 km-es futással kezdik a napot, majd súlyzós edzéssel telik a délelőtt legnagyobb része. Délután csoportosan gyakorolják a dobpergetést, majd este mindenki visszavonul, hogy egyénileg tökéletesítse a tudását. A napi létfenntartó szükségleteket - alvást, evést, tisztálkodást - leszámítva folyamatos edzéssel és hangszeres gyakorlással töltik az időt.

A különböző ütőhangszereknek meghatározó, kultikus szerep jutott a japán kultúra több területén, így a hagyományos No-színház és a különböző templomi rítusok során is. A modern taiko-dobolás a XX. század közepén alakult ki, amikor a különböző japán dob dobfajtákból egységes kamarazene szólamait alakította ki Oguchi Daihachi. A század végére akkora népszerűséget szerzett a műfaj, ami Japán-szerte több mint ötezer különböző zenekar megalakulását eredményezte, de világszerte, elsősorban Amerikában, Európában és Ausztráliában is számtalan amatőr és félprofesszionális zenekar létezik.