jksz
Budakalász 2017. szept. 14. (18:00)

Zene a képekben – Fekete Nándor orgonaművész látványkoncertje


Zene a képekben – Fekete Nándor orgonaművész látványkoncertje

Az Örömzene koncertsorozat szeptemberben újra a komolyzene kedvelőknek kedvez, hiszen a komolyzene sokszínűségét igyekszünk eljuttatni mindenkinek.

A sorozat első darabjaként egy igazán különleges előadással készülünk a közönségnek, ugyanis egy orgona koncertnek lehetnek szem- és fültanúi az érdeklődők.

Zene a képekben:

Fekete Nándor orgonaművész fotóvetítéssel egybekötött összművészeti látványkoncertje, 2017. szeptember 14-én csütörtökön 18 órától, a művelődési ház Báltermében látható és hallható. A többszörösen nívódíjazott, kiváló zeneakadémiai diplomát szerzett előadónak - Európa legmodernebb szállítható koncertorgonájával a birtokában - több száz telt házas, nagy sikerű templomi, rendezvénytermi és szabadtéri hangverseny fűződik már a nevéhez.

„Zene a képekben” címmel ezúttal egy olyan programzenei összeállítást álmodott meg, amely már a zenével egyenrangú szintre emeli a látványelemeket. A hangversenyen a közönség azokat a zenéhez időzített művészi fotókat láthatja a kivetítőn, amelyek a zeneszerzők lelki szemei előtt is lebeghettek a művek megalkotása közben. Ennek köszönhetően a publikum még jobban megérti és átéli az éppen soron következő orgonadarabot. A fotósorozat elkészítéséhez minden adott volt abban a városban, ahol zenei pályafutása kezdetét vette, Miskolcon. Így jött az ötlet, hogy eme összművészeti produkcióra K. Orosz Ila fotóművészt kérje fel, aki helybeliként ismeri a környék összes csodáját. 

Az egyórás látványkoncerten sokak által ismert, világklasszis zenekari alkotások zseniális orgonaátiratai sorakoznak fel, és ez alkalommal sem maradhatnak el tolmácsolásában a zeneművek hátteréről szóló történetek, amelyek továbbsegítik megértésüket, a varázslatos hangulatú képek mellett. 

Ízelítőül: https://www.youtube.com/watch?v=YYCjU_1qg9g

Műsoron: 
•Antonio Vivaldi: A négy évszak – Tavasz, Tél
•Ludwig van Beethoven: Holdfény szonáta, Örömóda
•Edvard Grieg: I. Peer Gynt szvit 

További információ: 

www.nandorgona.hu
www.koskarolymh.hu

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Háromezer kiló debreceni páros a Zamat fesztiválon – nem semmi!

Háromezer kiló debreceni páros a Zamat fesztiválon...

Három nap alatt összesen háromezer kilogramm debreceni páros kolbásszal – és természetesen koncertekkel várják az érdeklődőket a hétvégén a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Apu, kezdődik: Lesátánistázták a metálzenekart Kecskeméten, HEX-lemezt nem árulhatnak, de azért fellépnek

Feltehetően minden idők leglátogatottabb Apey & The Pea koncertje lesz Kecskeméten pénteken. A buli adatlapját mellékeltük, ha valaki esetleg még csatlakozni akar.

Anna and the Barbies – Értelmetlen, avagy megnéztük az Álmatlan-koncertfilmet

Az Anna and the Barbies zenekar 2016 novemberében a Fővárosi Nagycirkuszban tartott egy lemezbemutatót, amely az Utópia turné része volt. E koncert felvételei adták az alapot az Anna and the Barbies – Álmatlan koncert- és dokumentumfilm megalkotásához.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új előadók és együttesek
Új koncert helyszínek
Új koncertek