Budapest 2014. Sep. 27. (19:00)

ZENE ÉS KÉP – MEDGYESI ZSOLT KONCERTJE


ZENE ÉS KÉP – MEDGYESI ZSOLT KONCERTJE

Medgyesi Zsolt zongoraművész (Junior Prima-díjas) koncertje

Műsoron Beethoven, Chopin, Schumann, Liszt és Debussy művei.

A koncertet Husztik Dániel fotóiból összeállított vetítés kíséri.

A két fiatal művész célja ezzel a különleges koncerttel, hogy a megszokott kereteket túllépve, a klasszikus értelemben vett zongoraest és a fotókiállítás határait kissé összemosva egy olyan képi és hangi élményt közvetítsenek a közönségnek, amelyet külön-külön nem tudnának. Különösen azt szeretnék megmutatni, hogyan tudja a zene élettel, új színekkel megtölteni a képeket – és fordítva, milyen többletet adhat a vizualitás a befogadó számára.

Medgyesi Zsolt 1993-ban született, zenei tanulmányait a budapesti Járdányi Pál Zeneiskolában kezdte Gergelyné Knapp Éva tanítványaként. Jelenleg a bécsi Zeneművészeti Egyetem zongora szakos hallgatója. Rendszeres szakmai támogatást kap Bogányi Gergelytől, akivel közösen koncertezhetett a Zeneakadémián, valamint a Művészetek Palotájában. Kurzusokon Baranyay Lászlótól, Bogányi Gergelytől, Vásáry Tamástól és György Ádámtól vett órákat. A 2011-es bécsi nemzetközi Bartók Béla zongoraversenyen első helyezést ért el, 2012-ben Magyar Zeneművészet kategóriában Junior Prima díjat kapott

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az Analog Music Hall koncerttermében kerül sor most szombaton (április 20.).

75 helyszín, 300 program: teljes a SopronFest kínálata

A SopronFest vérbeli „urbán fesztivál”, mert a soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és pezsgő élettel telik meg május 11. és 19. között: városszerte közel 100 helyszínen 300 program várja a helyieket és a fesztiválozó turistákat az egész országból.
Új koncertek