2015. Nov. 14. - 2015. Dec. 04

Zenevonat Szuperkoncert - Turné


Zenevonat Szuperkoncert - Turné

Indul a Zenevonat Szuper-koncert sorozat, A LGT-ből Somló Tamással, Karácsony Jánossal, Solti Jánossal, Heincz Gábor Bigával és az Abrakazabrával! Az LGT dalai két hazai nagyváros sportcsarnokában csendülnek majd fel, ráadásul az LGT együttes három eredeti tagjainak közreműködésével!

A rajongók a jól ismert slágereket az LGT ikonjaival,Somló Tamással, Karácsony Jánossal és Solti Jánossal élvezhetik,fellép a műsorban a fiatal generáció egyik legigéretesebb gitáros-énekese Heincz Gábor Biga valamint az Abrakazabra zenekar.  A vonat Pécsen és Békéscsabán áll majd meg,  az ezekben a városokban tartandó fergeteges koncerteken a  70-es, 80-as évek egyik legkiemelkedőbb, legmeghatározóbb hazai együttesének olyan slágerei csendülnek majd fel, mint  a A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, az Annyi mindent nem szerettem még, a Miénk ez a cirkusz,Mindenki,Álomarcú lány,Nem adom fel..

Az élményt  még teljesebbé teszi, hogy az LGT-s legendákat az az Abrakazabra zenekar kíséri majd, akik hazánk legfoglalkoztatottab Party és Session zenekara és egyedülálló módon, az ország legtöbb neves előadójával dolgoznak együtt, határainkon innen és túl. Ezt jól bizonyítja, hogy a tavaly, a Debreceni Főnix Csarnokban tartott, 15 éves születésnapi teltházas koncertjükön olyan énekesek léptek fel velük, mint Charlie, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Somló Tamás,  Karácsony János,  Keresztes Ildikó. A fiatalabb korosztályból Tóth Vera, Tóth Gabi, Radics Gigi, Király Viktor, Vastag Csaba, Bebe, Éliás Jr, Gájer Bálint és nem utolsó sorban Roy.

Ezek utánbiztosak lehetünk abban, hogy a felsorolt városokban fergeteges és nagyon jó hangulatú koncerteket hallhatunk majd az LGT slágereivel!

Turné állomásai
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek