Budapest 2017. Feb. 18. (20:00)

Zorán - Aréna 2017 - Unplugged


Zorán - Aréna 2017 - Unplugged

Zorán • Aréna 2017

Háromévnyi szünet után, 2017. február 18-án Zorán újra a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik. A 2014-es Aréna óta kétszer is „duplázott” a Müpában, mely előadásokra ugyanúgy hetek alatt fogytak el a jegyek, mint ahogy a 2016 márciusában, a Budapest Kongresszusi Központban megtartott előadásra is. A BKK-koncert rendkívül nagy sikerén felbuzdulva Zorán úgy döntött, hogy ebből a műsorból sok mindent átemel a soron következő, februári Aréna programjába. Persze a Sportarénába jönnek majd az újabb vendégek, és izgalmas zenei meglepetésekben sem lesz hiány. A kihagyhatatlan dalok mellett megszólal néhány a ritkábban játszottak közül, és ugyanúgy örülhetünk majd az igazán régieknek, mint a legújabb szerzeményeknek. Tehát ez a koncert is izgalmasan fűszerezett, sokfogásos zenei lakoma lesz.

 

A koncert alcímeként megjelenő „Unplugged” kifejezés azt jelzi, hogy a dalok jobbára akusztikus hangszerelésben szólalnak meg, és jó néhányban vonósnégyes színesíti majd a hangzást. Figyelembe véve az Aréna méreteit, ez mindig komoly kihívást jelent a zenészeknek, énekeseknek... Igen, intim, de nem tolakodó közelségbe kerülni egymáshoz – ez egy előadóművész és közönsége kapcsolatának legérzékenyebb pontja. Mégis, Zoránnak ez sosem okoz gondot, hiszen koncertjeit mindig is az a bensőséges megszólalás jellemzi, amely a befogadó tér méretétől függetlenül képes magával ragadni és elvarázsolni. Biztosak lehetünk abban, hogy a 2017-es Arénában is ilyen mélyre hatoló és lélekemelő élményben lesz részünk.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek