A kereső használata
A keresőben lehetőség van egyszerű és összetett kulcsszavak alapján keresni. A kereső az események címében, az előadók nevében, dátumokban, helyszínekben és esemény leírásokban is keres. Ezeken túl lehetőség van bizonyos időhatározók használatára olyanokra mint például a holnap, jövőre, idén, hónapban továbbá a hónapok nevei vagy pontos dátumok megadására a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN Zorán - turné 2010
2010. május 05. (19:00)
Zorán - turné 2010Sztevanovity Zorán előadóművész, zeneszerző, gitáros, énekes. 1942. március 4-én született Belgrádban. Szülei diplomáciai szolgálatban kerültek Magyarországra, 1948-ban, Zorán azóta is Budapesten él. A beatkorszak hajnalán, 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara. Kezdetben ők is angol nyelvű slágereket játszanak, majd 1966-tól saját dalokkal jelentkeznek, legtöbbjük szövegét Dusán írja. A zenekar két nagylemezt, számos kislemezt és rádiófelvételt készített. A hetvenes évek elején a Metro több átalakuláson és stílusváltáson megy keresztül, majd 1972-ben feloszlik. Zorán rövid ideig a Taurus Ex-T basszusgitáros-énekese lesz, majd Nyugat-Európában, a vendéglátóiparban zenél. 1974-ben tér haza, szólóelőadóként próbálkozik, hagyományos táncdalokat is énekel. 1976 nyarán következik be a fordulat Zorán pályafutásában: ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töretlen. Először egy kislemez jelenik meg, majd 1977 tavaszán a revelációerővel ható első nagylemez. Zorán neve azóta egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a „felnőtteknek„ szóló nemes, intellektuális rockzenével, a „háromperces" dalokat átlényegítő gondolat- és képgazdagsággal. A következő két évben az első albumot újabb kettő követi. Az első három nagylemez alkotta trilógián szinte teljes létszámban közreműködik a magyar pop-rock- és dzsesszélvonal. A legtöbb dal szövegét itt is és azóta is Dusán írja. A nyolcvanas években valamivel ritkábban, két-három évente jelenik meg új Zorán-lemez (köztük egy Metro-feldolgozásalbum), és romló gazdasági helyzet, valamint a „nagy magyar közízléscsúszda" beindulása következtében a turnék, fellépések száma is némileg csökken. Ebben az időben Zorán zenei producerként, valamint a Calypso Rádió műsorvezetőjeként is dolgozik. 1991-ben Zorán újra nagyzenekarral turnézhat - immár mecénás cégek támogatásával. 1992-ben egy koncert erejéig újra összeáll a Metro. 1993 októberében Zorán egy vigadóbeli unplugged koncertsorozattal ünnepli pályafutásának harmincadik évfordulóját, majd novemberben a Budapest Sportcsarnokban koronázza meg a sorozatot. Az évforduló kapcsán könyv készül Zoránról, a koncerteket bemutatja a tévé, a vigadóbeli koncertek felvétele pedig CD-n és videókazettán is megjelenik. 1995-től kétévente jelennek meg az újabb és újabb Zorán-CD-k, valamint évi rendszerességgel követik egymást a koncertek a BS-ben, majd annak leégése után az Erkel Színházban. Rendszeressé válnak a tavaszi és őszi országos turnék is: Zorán szinte az ország minden városában megfordul, sok helyütt évente-kétévente visszatérő vendég. A koncerteken hol nagyobb zenekarral, hol kamarafelállásban játszik - de mindig pótszékes telt házak előtt. A 2002-es tavaszi koncertsorozat előtt Zorán bejelenti, hogy a turné után egy ideig hátrébb vonul, lassít kicsit a tempón. Azonban nem sokáig bírja: egy évvel később már újra turnézik, és egy különleges koncertet ad az újonnan megnyílt Budapest Sportarénában: a műsor egy részében a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében adja elő teljesen áthangszerelt dalait. A koncertről CD és DVD készül, mindkettő hamar aranylemez lesz, a DVD eladott példányszáma minden hazai rekordot megdönt. 2004 tavaszán a Vígszínházban koncertezik barátaival, az őszi turnén pedig még a megszokottnál is nagyobb a közönség érdeklődése: több városban akár még egy telt házas koncertet lehetne tartani. Karácsonyra megjelenik egy minialbum, rajta angol nyelvű dalok átdolgozásai - természetesen Dusán magyar szövegeivel. 2005-ben a szokásos tavaszi és őszi turnék mellett áprilisban újabb telt házas koncert a Budapest Sportarénában, ennek anyaga novemberben jelenik meg dvd-n. Készül egy különleges előadás is, egy táncjáték Zorán élő koncertjére; augusztusban, a Veszprémi Ünnepi Játékokon mutatják be neves balettművészek és színészek. Novemberben megjelenik az áprilisi koncertből készült DVD, és hamar platinalemez lesz. Zoránt 2006. március 15-én Kossuth-díjjal tüntetik ki. ZoránHUN2 rajongó
Jegyárak Nem ismert
Regisztrátor Interticket
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
Jelenleg nincsenek hozzászólások!
Új kép feltöltéséhez kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj itt!
aug
25 19:30
szept
29 19:00
szept
30 19:00
FELIRATKOZÁS A HÍRLEVELÜNKRE
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, hogy elsőkézből informálhassunk a legfrisebb és legaktuálisabb
koncertekről. A hírlevélről bármikor le iratkozhatsz! Hírek
Itthon ·Mindössze három fesztiválon lesz idén nyáron látható és hallható az "Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. A világon a legisme ... tovább olvasás
2012/05/24
Koncert ·Alig pár hét, és Gordon Matthew Thomas Sumner ismét Magyarországra jön! Hogy ez így nem mond nekünk semmit? Ez csak azért lehet, mert az említett hosszúnevű urat világ ... tovább olvasás
2012/05/23
Itthon ·Lezárult a Pannónia Fesztivál nyereményjátékunk! A nyerteseket e-mailben értesítettük, gratulálunk!
Hamarosan újabb játékokkal jelentkezünk! ... tovább olvasás 2012/05/21
|

