Életem első koncertjén nem voltak annyira szépek a lányok

Május elején a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja, a Hangőr Egyesület és a Volt Egyszer Egy Beatkorszak blog közösen meghirdetett pályázatában a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekből származó koncerttörténetek megírására biztatta a közönséget. A dobogósok közül az első kettőt már közöltük, itt a harmadik, Gazda Albert novellája.

Fotó: Ifjúsági Magazin/Recorder blog
Fotó: kulturaonline.hu

Mindent az Ifiparkról - Rocktörténelem és koncertajánló Zerge tollából

1984, majd három évtized fertelmes haldoklás, enyészet és omladozás, valamint a Várkert Bazár kb. ötszöri, nemzetközi közröhej tárgyát képező átadásparádéja után először tavaly ismét voltak koncertek az egykor a nyári fővárosi koncertélet fő ütőerének számító Budai...
 
Karácsony másnapján robbantanak a Barba Negrában: Dinamit

Karácsony másnapján robbantanak a Barba Negrában: Dinamit

Az 1979-ben alakult Dinamit mindig is érdekes színfolt volt a magyar rockzenei palettán, hiszen igazi szupergrupként indult, és most néhány évtizeddel a hátuk mögött – több tagcsere, szünetek és újrakezdés után – a zenekar szakmailag és emberileg is összeforrt csapatot alkot.
 
 
70-60-40-10

70-60-40-10

Aki kitalálja, hogy mi közük van a fenti számoknak egymáshoz, elmehet a koncertre (ha vesz jegyet)...!
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek