Katona Petra elmeséli, milyen volt a karantén a Karib-tengeren

Úgy első blikkre az ember azt mondaná, ha választhat Józsefváros és Barbados között, akkor magasan az utóbbi nyer. Aztán, ha belegondol, hogy 2 hónapig egy hajón vesztegelni... – már nem annyira nyerő a dolog.

Katona Petra elmeséli, milyen volt a Karantén a Karib-tengeren
Vajon végül elejtette a popcornos tálat Fotó: A DAL 2021/FB)

A viszlát, nyár és A DAL 2021 második elődöntője

A nemzeti dalválasztó tegnapi adása feltehetően nagyobb nézőszámot produkált, mint eddig és ezután. A kommentelők között ugyanis jócskán akadtak olyanok, akik előre jelezték, ma megnézik az adást, hogy megemlékeznek-e benne Siklósi Örsről, akinek a neve – az AWS zenekarral együtt...
 
Fotó: Szőke Nikoletta /FB

Szőke Nikoletta új esélyt kapott A DAL-ban

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó és dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe, az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival.
 
Aranyalélet a kastélyban

Aranyaélet a kastélyban

Siklósi Balázs a Csak egy IGEN című dallal jutott be a A DAL-ba, most klip is készült a versenyműhöz: helyszínéül a turai kastélyt választották, főszereplői pedig az Aranyélet sztárjai, Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs voltak.
 
Fotó: Médiaklikk

Ferenczi Gyuri és Mező Misi is beül A DAL 2021 zsűrijébe

Vincze Lilla, Nagy Feró és a visszatérő Mező Misi mellett új szereplőként Ferenczi György lesz A Dal 2021 zsűrijének negyedik tagja. Tavaly Pély Barna és Apáti Bence is zsűritagok voltak.
 
Fotó: MTVA

Kizártak egy produkciót A DAL 2021 mezőnyéből

A Heavy Brains zenekar Emlékszel című száma azért nem versenyezhet, mert nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Így egy másik zenekar jutott lehetőséghez, hogy meglegyen a 40 versenymű.
 
Fotó: Radovan Zierik (Pexels)

Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Kaukázus – megvannak A DAL 2021 versenyzői

Kialakult A Dal 2021 mezőnye: a több mint 400 produkcióból negyvenet fog látni a közönség a január 30-án induló dalválasztó show-ban.
 
Fotó: Brett Sayles (Pexels)

A karantén jót tett az alkotókedvnek: rengeteg pályázat érkezett A DAL 2021-re

Szám szerint 412 pályázat érkezett A Dal 2021 című műsorba, amelyben jövőre tizedik alkalommal keresik Magyarország slágerét.
 
Kitolták a A DAL jelentkezési határidejét

Kitolták a A DAL jelentkezési határidejét

Eszerint november 15. éjfélig még lehet jelentkezni A Dal 2021 című nemzeti dalválasztóba, amelynek idén sincs átjárója az Eurovízióra.
 
November 10-ig lehet jelentkezni a Dal 2021-re

Idén sem megyünk az Eurovízióra

Tizedik alkalommal keresik Magyarország legjobb slágerét a Duna televízió A Dal 2021 című műsorában, ami tavaly egy hirtelen fordulattal levetette a hátáról az Eurovíziót, és nemzeti dalválasztóvá változott át – ez idén sem lesz másképpen. Függetlenül attól, hogy megrendezik-e,...
 
A fesztiválszövetség szerint akár kötelező fesztiválkellék is lehet a maszk idén

A fesztiválszövetség szerint akár kötelező...

A Magyar Fesztiválszövetség elnöke még április 3-án adott interjút az InfoRádiónak. Márta István arról (is) beszélt, hogy folyamatosan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Profi teniszezőnek készült, a színpadon kötött ki – ki lehet ő?

Valakik már gyermekként tudják, mivel szeretnének foglalkozni és elszántan küzdenek a céljaikért, míg mások a környezetük hatására kapnak olyan lökést, amelynek köszönhetően eldöntik, hogy milyen területen építenek karriert. Bár a tehetség a legtöbbször utat tör, viszont a sikerekhez vezető út sokszor göröngyös....

Budapest Klezmer Band: nincsen új év újévi koncert nélkül

2020-ban ünnepli a Budapest Klezmer Band a 30. születésnapját. A koronavírus járvány miatt az ünnepi koncertek sorban elmaradtak, de a zenekar úgy érzi, nem kezdődhet az újév klezmer koncert nélkül.

És akkor a Petőfi hídon kigyulladt a turnébusz...

Bensőséges és egyben nagyon vidám hangulatú közös interjú Kispál Andrással és Lovasi Andrással a Lemezjátszó Classic sorozatban. A két zenész a Kispál és a Borz kezdeti éveit idézi fel, és mesél az első két lemezük készültéről.

Múlnak a gyermekévek: Kiszel Tünde lánya videóklipben szerepel

Hunyadi Donatella is szerepel abban a videóklipben, ami néhány napja debütált a YouTube-on.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek