Az akusztiktól az ír sztepptáncon keresztül Pál apostolig – áprilisi koncertek a Várkert Bazárban

A Várkert Akusztik keretében népszerű zenészek lépnek ki a megszokott felállásukból – vagy feltörekvő fiatal zenekarok lépnek fel a Várkert Bazár színpadára –, hogy hangszereikre koncentrálva hozzák közelebb zenéjüket a közönséghez.

Az Anna and the Barbies másik arca
Fotó: Vasvári Tamás/MTI

Újra keringőzhetnek az elsőbálozók: idén nem marad el az Anna-bál

Megrendezik július végén Balatonfüreden a 196. Anna-bált és az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartják.
 
Fotó: Tiszavirág fesztivál

Véleményvezérek: Bedől a fesztiválbiznisz?

A Manna FM-en a szakma jövőjéről beszélgettek Csikány Tamás Fácán rockabily dobossal, a Tiszavirág Fesztivál Szolnok koncertszervezőjével, Mészáros Zoltánnal, a VeszprémFest igazgatójával és Kádár Tamással, a Sziget Zrt. ügyvezető igazgatójával.
 
Fotó: Anna

Tömegével váltottak karriert az emberek a COVID-19 miatt – Pásztor Anna és Tóth Vera is!

Azt eddig is sejthettük, hogy a járványidőszak sokak megélhetését megnehezítette, esetleg teljesen el is lehetetlenítette. Az mégis meglepetésként érinthet bennünket, hogy még a negyvenesek közt is rengetegen döntöttek a szakmaváltás mellett – derül ki a joszaki.hu felméréséből.
 
Fotó: Volt Fesztivál Facebook

Támadnak a hazai előadók a Volton! - Új nevek, és három színpadnyi beosztás érkezett

Szépen alakul a Volt programtáblája, hisz a most bejelentett temérdek hazai előadóval, és persze a korábban közzé tett külföldi sztárokkal együtt immáron három színpad beosztása is elérhető a fesztivál hivatalos honlapján.
 
Gospel koncert a Mátyás-templomban különleges fellépőkkel

Gospel koncert a Mátyás-templomban különleges fellépőkkel

A keresztény kultúra fellegvárában megrendezésre kerülő koncert két világot és két kultúrát köt össze, melynek közös pontja a zene. A nagy találkozásra február 24-én és 25-én este nyolc órakor kerül sor.
 
Indián – dupla Anna and the Barbies koncert lesz a Nemzeti Színházban

Indián – dupla Anna and the Barbies koncert lesz a Nemzeti Színházban

November 23-án este héttől, majd este tíztől Pásztor Annáék foglalják el a világot jelentő deszkákat a nemzet színházában. A késő esti előadás már sold out, hétre még vannak jegyek.
 
A Jurij zenekar

Anna and the Barbies, Jurij, Fekete Jenő, Várkonyi Csibészek – egy éven át tisztelegnek az élőzene előtt

Jazz, blues, rock, pop, zenés színházi est és sok más izgalmas zenei műfaj képviselteti magát az Akkordok Élőben – Az élőzene ünnepe, programsorozat keretében.
 
Fotó: tastehungary.com

Mint hal a vízben... – gasztrofesztivál Siófokon koncertekkel

Igazság szerint ezek a halak már jócskán kint vannak a vízből, sőt, úgy jártak, mint a katica bogárka, forróba is beletették őket. Ha ezen az akadályon átugrunk, akkor az utolsó napfényes őszi hétvégék egyik lehetséges programjának közepén találhatjuk magunkat.
 
Hétrétország fesztivál – ott lesznek a szeren

Hétrétország fesztivál: közös dal az Omega, az Ivan & The Parazol és a Neil Young Sétány zenészeivel

A szerek és porták köztiválja néven idén is lesz Hétrétország fesztivál Őriszentpéteren augusztus 10-20. között, ahol a zenei kínálatban megtalálható többek közt az Omega, Hobo, a Kistehén zenekar, az Anna and the Barbies és az Ivan & The Parazol is.
 
Gödöllő

Gödöllői mulatság Fenyő Miklós, Halász Judit és az Anna and the Barbies társaságában

A nyári fesztiválszezon végeztével, de még a tél beköszönte előtt rengeteg városi/kerületi rendezvényen találhatunk ingyenes koncerteket. A gödöllői Belvárosi Napokon például színpadra lép Fenyő Miklós, a Follow the Flow, Halász Judit és az Anna and the Barbies is.
 
Acustiq Fest

Az első totálisan akusztikus fesztivál az Ürgemező Dísztónál – igazán menő zenekarokkal

Új fesztivál születésének lehetnek szem-, és fültanúi, akik augusztus 1-4. között ellátogatnak Paksra, az első Acustiq Festre, ahol többek közt zenél majd a Hiperkarma, a Margaret Island, a Bagossy Brothers Company, a Republic és a Bohemian Betyars is.
 
Díjnyertes borokkal és rengeteg koncerttel érkezik május végén a Feszt!Eger

Borok és dalok: rengeteg koncerttel érkezik május végén a Feszt!Eger

Már csak röpke két hét, és elrajtol a 2019-es fesztiválszezon, amit hagyományosan a díjnyertes borokkal és háromnapos koncertáradattal a Feszt!Eger nyit május végén, olyan fellépőkkel, mint a Halott Pénz, a Quimby, a Road, a Fish! vagy a Follow the Flow.
 
Lovasival zár a MAI DAL, igyekezz!

Lovasival zár a MAI DAL, igyekezz!

Május 17-én zár a Mai Dal szervezésében létrejött mesterkurzus-sorozat, amely azt vállalta, hogy hat alkalommal hat különböző releváns...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Sabaton egy későbbi időpontban hozza magával Budapestre a mongol folkmetalos kuriózumot, a THE HU-t

A Sabaton törölte a teljes turnéját, így nem érkeznek március 13-án az Arénába, s nem jön velük a Lordi és a The Hu sem – ez utóbbiakat nagyon vártuk. Az ok jól ismert.... nem is írjuk le. Azt olvastuk a közösségi felületükön, hogy a március-áprilisban törölt bulik pótlásának legkorábbi dátuma május 25., de majd még...

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Havasi, Edda, Follow the Flow, Demjén Ferenc az ingyenes Vál-Völgyi Zsúron

Június első hétvégéjén tartják a 6. Vál-völgyi Zsúrt az Alcsúti Arborétumban. Az első pillantásra is magas költségvetésű ingyenes rendezvényen koncertek, gasztrobemutatók, gyerekprogramok, sportesemények várják az odalátogató családokat. Mindkét napon koncertek is lesznek, népszerű fellépőkkel.

Jövőre Ukrajna rendezi az Eurovíziót

"Véget ért a 2022-es Eurovíziós dalfesztivál. A fesztivált a fogadóirodák által régóta első helyre sorolt Ukrajna nyerte" – írta Magyarország legnagyobb Eurovízió-rajongója, az ESC blog.
Új koncertek
Ecce Gratum IV./2.
Cherry koncert
Cherry koncert
Budapest 
Kovács Kati...
Kovács Kati...
Veszprém 
Koncz Zsuzsa koncert
Koncz Zsuzsa koncert
Székesfehérvár 
Trio Sideris
Trio Sideris
Budapest 
ORGONAKONCERT
ORGONAKONCERT
Kaposvár