És akkor a boomerek elmentek Halestorm+Black Veil Brides koncertre az Arénába

A helyzet az, hogy úgy mentünk a koncertekre, hogy vajmi keveset tudtunk a fellépőkről. Még én voltam a legtájékozottabb, de az én ismereteim is csak mintegy öt-hat napra nyúltak vissza. Vagyis a látott két együttesre majdnem szüzen mentünk mind a négyen: a feleségem és én, valamint barátom és a Koncert.hu szerkesztője. (Közöltünk mi már róluk mindenféle híreket, de a zene valójában még nem volt meg, a munkamegosztásnál nem nekem jutottak ezek a bandák, sorry – aszerk.)

HAlestorm, BVB
A Halestorm társaságában érkezik Budapestre a Black Veil Brides

A Halestorm társaságában érkezik Budapestre a Black Veil Brides

2023 őszén európai turnéra indul a zenekar, melynek budapesti megállója november 20-án lesz a Budapest Arénában.
 
Black Veil Brides

Június 8-án feketébe borul a Budapest Park

Először térnek be hozzánk, pedig már jó ideje várjuk őket. 2020 június 8-án feketébe borul a Budapest Park, ugyanis érkezik a goth metál egyik legkedveltebb zenekara, a Black Veil Brides. Szörnyen jó bulinak ígérkezik...
 
 
Fotó: Andy Biersack/Twitter

A Black Veil Brides énekese a kórházból indul turnéra

Andy Biersack (művésznevén Andy Black) nemrég vakbélműtéten esett át, de a Twitteren megnyugtatta rajongóit, hogy minden rendben, jól van.
 
Fotó: blabbermouth.net

Most akkor oszlunk, vagy nem? - Megszólalt a frontember a Black Veil Brides rémhírek kapcsán

Miután a napokban megjelent egy podcast, amelyben a Black Veil Brides nevű népszerű amerikai rockegyüttes basszusgitárosa nyilatkozott, szinte futótűzként terjed a hír, hogy feloszlik az együttes. A zenész ugyanis azt nyilatkozta, hogy a nyári Warped Tour az utolsó lehetőség, hogy a...
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek