Érdemes volt négy évet várni James Arthurra

Négy évet kellett várnunk arra, hogy kedvenc X-Faktor győztesünk, James Arthur végre bepótolhassa elmaradt koncertjét, de megérte! Az európai turné utolsó állomásaként igazán kitett magáért az egész produkció. A közönség pedig telt házzal és maximális bulizással hálálta meg James és csapata kedvességét és közvetlenségét.

James Arthur
Fotó: James Arthur/FB

James Arthur végre megérkezik a Barba Negrába

2024. február 25-én Budapestre érkezik az egyik legkiválóbb brit énekes-dalszerző, James Arthur. A zenész legfrissebb, Bitter Sweet Love című új albumának turnéjával érkezik majd a Barba Negra színpadára.
 
Nick Cave 2013-ban a fesztivál nagyszínpadán (Fotó: Exit)

Nick Cave, Calvin Harris, James Arthur: hatalmas buli Budapesttől 300 kilométerre

A hagyományos helyszínen rendezik meg július 7-10. között az EXIT Fesztivált: a Péterváradi erőd falai között közel 40 programhelyszín és több mint 1000 fellépő várja majd a bulizni vágyó közönséget.
 
 
James Arthur is előrukkolt egy gyógyszerrel

Brutális pánikrohama volt James Arthurnak – gyógyszer lett belőle

Most, hogy a világ vakcina- és gyógyszerlázban ég, James Arthur új dala "mondhatni a tökéletes nóta 2021 tavaszára”. Ezt egyébként ezt ő mondta, meg azt is, hogy "a Medicine egy felemelő óda a kapcsolatokhoz, a közösséghez, valamint a szerelmi nehézségek feletti gyógyító,...
 
James Blunt

Nem sikerült új időpontot találni a James Blunt-koncertnek

A koncertszervezők folyamatosan dolgoznak azon, hogy az elmaradt bulikat megpróbálják egy későbbi időpontban pótolni, azonban sajnos akad olyan külföldi sztár, akiről egy időre le kell mondanunk. :(
 
James Arthur kórházban – nem jön a Barba Negrába

James Arthur kórházban – nem jön a Barba Negrába

James Arthur menedzsmentje az előadó közösségi felületein tudatta a rossz hír: az énekes törli Európa turnéjának hátralévő dátumait, miután egy meg nem nevezett betegség következtében meg kellett műteni.
 
Komoly döntés lehetett – ilyen érdeklődés mellett...

James Arthur lemondta az év hátralévő koncertjeit

Rossz hírek érkeztek a február 9-én Budapestre érkező angol énekes-dalszerző James Arthurtól, ugyanis kimerültségre hivatkozva az akusztikus turné összes decemberi állomását törölni kényszerült. Reméljük a felépülés gyors, és maradandó lesz, hisz már csak két hónap van a...
 
 
James Arthur

A Budapestre készülő James Arthur Travis Barkerrel készített új dalt

Tegnap új videóval jelentkezett James Arthur, aki harmadszorra látogat el hazánkba 2020. február 9-én – a Barba Negrában ad koncertet, ahol az új albumáról bizonyára felcsendül majd ez a dal is.
 
Kit látnak szemeink? Draco Malfoyt James Arthur új klipjében!

Kit látnak szemeink? Draco Malfoyt James Arthur új klipjében!

A Starity szúrta ki, hogy megjelent James Arthur legújabb dala, az Empty Space klipje, amelyet Andzej Gavriss rendezett, a főszereplőt pedig nem más alakítja, mint a Harry Potter-filmek (negatív) hőse, Tom Felton.
 
Fotó:Wembley, James Arthur/FB

James Arthur visszavonul?

Az X-faktorból híressé vált énekes jó néhány rajongót keserített el a visszavonulásának hírével, amit azonban nem hivatalos közleményben adott ki (szóval még ne vegyük készpénznek), hanem csupán kitweetelte, és a posztot sem eresztette bő lére.
 
Fotó: Rajongók a dedikáláson/birminghammail.co.uk

James Arthur padlóra került, miután Rita Ora szakított vele

James Arthur most megjelent Back To The Boy című önéletrajzában részletesen beszél Rita Ora-val való kapcsolatáról és mentális problémáiról.
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek