600 oldalas könyv jelenik meg Jim Morrison 50. évfordulójára készülve

A „Jim Morrison összegyűjtött műveit: versek, cikkek, átiratok és szövegek” című könyv az egykori Doors-frontember – nem zenei – életművének eddigi legkiterjedtebb kiadását jelenti, mellyel a zenész-költő halálának 50. évfordulójára készülnek – de rövidesen újra aktuális lesz a megemlékezés: 2023-ban lenne 80 éves.

600 oldalas könyv jelenik meg Jim Morrison 50. születésnapjára készülve
Különleges Doors-album jelenik meg az 50. évfordulóra

Különleges Doors-album jelenik meg az 50. évfordulóra

Az együttes ’Waiting for the Sun’ című harmadik albuma 1968 júliusában jelent meg, tehát 2019-ben már 51 az az 50, de ki számolja. A lényeg, hogy a korong platinalemez lett és világszerte több millió példányt adtak el belőle.
 
Emlékvetítés lesz Jim Morrison születésének 75. évfordulóján

Emlékvetítés lesz Jim Morrison születésének 75. évfordulóján

A Doors énekes-dalszerzője december 8-án lenne 75 éves. Az évforduló előtt tisztelegve a fővárosi Pólus moziban december 7-én pénteken levetítik az együttes utolsó filmre rögzített koncertjét, amelyet 1970 augusztusában adott az angliai Isle of Wight fesztiválon.
 
 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek