Másodpilótaként az Air France kötelékében dolgozik a csodagyerekként feltűnt karmester

Daniel Harding nem az egyedüli zenész, aki a fellegekbe vágyik: Bruce Dickinsonnak (Iron Maiden) is megvan az összes vizsgája és fokozata, akár nagy Boeing utasszállítókat is vezethetne. Dickinson június elsején ad koncertet a Barba Negrában, Harding pedig március 4-én, Észak-Európa legkiválóbb zenei együttese, a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának élén lép a Müpa színpadára.

Másodpilótaként az Air France kötelékében dolgozik a csodagyerekként feltűnt karmester
Fotó: MNT/FB

Ma délután farsangi flashmob lesz az Alleeban

Farsangvasárnap című produkcióját mutatja be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes február 11-én a Müpában. A társulat az előadást vidám flashmobbal népszerűsíti csütörtökön délután az Allee Bevásárlóközpontban.
 
Fotó és forrás: Müpa

Orgonát szólni így még nem hallottál

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben máskor csak a mennyezet alá függesztve látható – az orgona felső részét kitakaró – hangvetőt (canopyt) leengedik egészen a földszintig, a teret sejtelmes, mégis látványos fénybe burkolják, a nézők pedig az orgonával egy szinten, a...
 
 
Fotó: Lang Nándor

Vortex of Silence: hosszú kihagyás után új lemezt készített Gyémánt Bálint

A lemez a német Jazzhaus Records gondozásában jelenik meg, a megszokott digitális platformokon kívül 180 grammos vinyl korong formájában is elérhető lesz. A Vortex of Silence lemezbemutató koncertje pedig 2024. február 16-án lesz a Müpában – ami egyben a Jazz Showcase nyitókoncertje is.
 
Szükség van Bródy János koncertjeire

Szükség van Bródy János koncertjeire

Bródy János november 18-án adott koncertet a Művészetek Palotájában, a koncerten pedig mi is részt vettünk. A csordultig telt nézőtér óriási tapssal köszöntötte a művészt, aki régi és új dalainak esszenciáját hozta el a koncertre. Bár a műsor csupán néhány számban tért el a...
 
A Sárkány éve: nagy kínai újévi hangverseny a Müpában

A Sárkány éve: nagy kínai újévi hangverseny a Müpában

2024-ben, a kínai holdújév idején a Wu Promotion „The Grand Chinese New Year Concert” márkaprojektje a Kínai Nemzeti Tradicionális Zenekarral közösen visszatér Európa meghatározó koncertpódiumaira, hogy tradicionális kínai zenével köszöntse és ünnepelje a 2024-es Sárkány Évét.
 
A Müpában búcsúzik el Európától a világ egyik legsikeresebb énekegyüttese

Búcsú a színpadoktól: a Müpában köszön el Európától a világ egyik legsikeresebb énekegyüttese

Fél évszázad után a The Manhattan Transfer nagyszabású világ körüli turné keretében búcsúzik a reflektorfénytől, Európában utoljára november 29-én, a Müpa színpadán láthatja őket élőben a közönség.
 
 
Aurevoir., Henri Gonzo, Oláh Ibolya: három különleges koncert a Müpa 2024-es kínálatából

Aurevoir., Henri Gonzo, Oláh Ibolya: három különleges koncert a Müpa 2024-es kínálatából

A Müpa nem csak a klasszikusok otthona: évek óta színpadot biztosít a könnyűzenei produkcióknak, s a zenészek, zenekarok erre a különleges helyre mindig különleges műsorral is készülnek. (Jegyek és részletesebb leírás a cím-linkekre kattintva.)
 
Bagossy Brothers Company, Tóth Vera, Vecsei H. Miklós a Zenergia koncerten

Bagossy Brothers Company, Tóth Vera, Vecsei H. Miklós a Zenergia koncerten

Idén Vivaldi klasszikusa ihlette a tematikáját az MVM Zenergia koncertnek, amit a Müpában tartanak meg szeptember 2-án.
 
Rómának szeretettel

Rómának szeretettel: kulturális dolce vita a Müpában

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban elindított tematikus fesztiváljának fókuszában idén az Örök Város, tágabb értelemben az olasz kultúra áll. A szeptember 22-től 27-ig tartó eseménysorozat ezúttal is klasszikus és világzenével, irodalmi esttel és...
 
Fotó: Dancs Enikő Bianka

A Krokodil Hotelben mindig zajlik az élet...

A Lóci játszik zenekar 2014 óta működik, és a Müpa színpadán olyan koncertet adnak majd, amilyenre korábban soha nem volt lehetőségük, de titokban mindig is vágytak rá.
 
Fotó: Müpa (2019.)

Egy napra az egyetemistáké lesz a Müpa

Május 16-án a hallgatók kora délutántól késő estig, első kézből tapasztalhatják meg, milyen az élet egy ekkora kulturális intézményben, és a vizsgaidőszak előtt eltölthetnek egy sűrű, de annál élvezetesebb napot társaikkal és az intézmény dolgozóival.
 
Fotó: Mernyó ferenc

A koncert, amelyen a tudósító még fejben is elfelejtett jegyzetelni

Az [iLAND], a magyar progresszív rock hibrid zenekara elegánsan remek előadást produkált pénteken a Müpában.
 
 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek