Whitney Houston egykori vokalistája is fellép Budapesten

Sy Smith is színpadra lép Chris Botti közelgő budapesti koncertjén. Az amerikai énekesnő olyan világsztárok mellett énekelt, mint Whitney Houston, Usher vagy Eric Benet. Néhány éve a Grammy-díjas trombita művész Chris Bottival turnézik, hozzánk is együtt érkeznek majd június 5-én.

Fotó: sysmith.com
Átteték a Tokio Hotel koncertjét a MoM Sportba

Áttették a Tokio Hotel koncertjét a MoM Sportba

A szervezők és a produkció közösen döntöttek a koncert MoM Sportba költözéséről, ahol az idén 15 éves zenekar mellett fellép még a brit Charming Liars és a hazai Szabyest is.
 
Anyám a felelős... – villáminterjú Chris Bottival

Anyám a felelős... – villáminterjú Chris Bottival

2019. június 5-én a MoM Sportban ad koncertet Chris Botti, a Grammy-díjas trombita művész és zeneszerző, a fiatal trombitás generáció talán legnagyobb alakja. Nevét a hazai jazz közönsége jól ismeri, és most újra visszatér Magyarországra. A szervezők kikérdezték a hamarosan...
 
Enigma

A szende, az önimádó és a táncoslábú - Enigma koncerten jártunk

Vasárnap este tettünk egy rövid időutazást az Enigma formációnak köszönhetően, akik óriási vastaps kíséretében és fülig érő szájjal hagyták el a színpadot. Egy nem tervezett ráadás dal és néhány rögtönzött autogram kiosztása után.
 
Fotó: Chris Botti/FB

Sting, Michael Bublé, Barbra Streisand tudja, ki az a Chris Botti. És te?

2019. június 5-én a MoM Sportban ad koncertet Chris Botti, Grammy-díjas trombita művész és zeneszerző
 
ROSSZ VÉR – 2019-ben is ad egy nagykoncertet Deák Bill Gyula

ROSSZ VÉR – 2019-ben is ad egy nagykoncertet Deák Bill Gyula

Bill Kapitány tavaly ünnepelte hetvenedik születésnapját és pályafutásának ötvenedik évfordulóját az Arénában (mi ott voltunk!), és még mindig rendületlen energiával dolgozik tovább: 2019. december 14-én a budapesti MoM Sportban ad koncertet "Rossz vér" címmel.
 
Fotó: Szatmári Gergely

Menyhárt Jenő 60 – egyszeri, különleges koncert a kerek évfordulóra

Az Európa Kiadó dalszerző-gitáros-énekese április 14-én egyszeri, különleges koncertet ad a budapesti MOM Sportban, ahol vendégként fellép Kiss Llászló, Víg Mihály, Müller Péter Sziámi, Hegyi Zoltán, Varga Orsolya és Menyhárt Leó is.
 
Világslágerek úgy, ahogy a világon senki: Budapestre jönnek a hangszerekké vált emberek

Világslágerek úgy, ahogy a világon senki: Budapestre jönnek a hangszerekké vált emberek

A világ egyik legjobb a capella produkciója érkezik Budapestre 2019. március 27-én. A Naturally 7 úgy adja elő a Beatles, a Rolling Stones, a Boney M., Sting, a Coldplay, Michael Jackson, Simon és Garfunkel, Phil Collins és mások világslágereit, ahogy a világon senki más
 
Időpontváltozás! Harlem Gospel Choir sings Aretha Franklin

Időpontváltozás! Harlem Gospel Choir sings Aretha Franklin

A meghirdetettnél 1 órával korábban, 2018. december 2-án 19:00 órakor kezdődik a "Harlem Gospel Choir sings Aretha Franklin" koncert a MoM sportban.
 
Ha azt mondjuk: ENIGMA, mi jut eszedbe? Nekünk az, hogy jönnek Budapestre!

Ha azt mondjuk: ENIGMA, mi jut eszedbe? Nekünk az, hogy jönnek Budapestre!

Az Enigma nem egy zenekar vagy előadó, divatos szóval élve: zenei projekt. A titokzatos formáció tagjai először lépnek fel Magyarországon 2019 tavaszán.
 
Aretha Franklin emlére énekel a Harlem Gospel Choir Budapesten

Aretha Franklin emlére énekel a Harlem Gospel Choir Budapesten

Az afro-amerikai zene nagykövetei december 2-án Aretha Franklin nagysága előtt tisztelegnek és a zenei irodalom legszebb dalaiból válogatnak a MoM sportban.
 
Ellepik az éneklő csuhások Budapestet - December jön a Gregorian!

Ellepik az éneklő csuhások Budapestet - December jön a Gregorian!

Az advent tökéletes periódus arra, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, megálljunk, pihenjünk, feltöltődjünk, önmagunkkal, családunkkal, barátainkkal hangolódjunk békességben az év legszebb ünnepére, a KARÁCSONYRA! Decemberben ismét visszatér a Gregorian Budapestre a középkori &...
 
A flamenco-pop királyai visszatérnek - Gipsy Kings koncert a MOM Sportban!

A flamenco-pop királyai visszatérnek - Gipsy Kings koncert a MOM Sportban!

Még csak 2017 október közepén tartunk, de már most nyilvánvaló, hogy alig egy év múlva önfeledten fogunk "volárézni" és "bamboléózni" a MOM Sportközpontban, ahová pontosan 2018. október 2-án érkezik a flamenco-pop meghatározó zenekara, a spanyol Gipsy Kings!
 
100 éve a Városmajorban – a szabadtéri színpad zenei programjai

100 éve a Városmajorban – a szabadtéri színpad...

A Városmajori Szabadtéri Színpad fennállásának 100. évfordulóját még az eddiginél is gazdagabb programkínálattal és meglepetésekkel ünnepli...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Meghalt Vangelis

Meghalt Vangélisz Papathanaszíu, ismertebb nevén Vangelis. Az Oscar-díjas görög zeneszerző 79 éves volt – adta hírül a HVG.hu.

A világ leglázadóbb koncertzenekara nemsokára Budapesten: végre ideér a Gogol Bordello!!!!

Imádjuk őket, a Szigeten többször is a nulladik sorból (fotós árok) élvezhettük az egyébként ukrán származású Eugene Hütz – tényleg így hívják – és bandája elementáris energiát felszabadító, koncertnek nevezett őrületét. 2021. június 26-án adtak volna koncertet, végül majdnem pont egy évvel később, 2022. június...
Új koncertek