Ez az a Madonna-koncert, amelyen egyetlen szelfi sem készült

A BBC News emlékeztetett rá, hogy a sztárnak 93 – más források szerint 85, de ki számolja... – fellépést szerveztek a világkörüli koncertturnéra, de ebből már tízet le kellett mondania térd- és csípőfájdalmai miatt és orvosai tanácsára. Legutóbb hétfői, első londoni koncertjét kellett törölnie.

Ez az a Madonna-koncert, amelyen egyetlen szelfi sem készült
Fotó: Madonna/FB

Te elmennél egy Madonna-koncertre, ha nem ugrál benne a világsztár?

Tegnap írtuk meg, hogy Madonna – 85 koncertből álló turnéja – nyolcadik koncertjét törölte egészségi problémákra hivatkozva. Most itt a kilencedik is...
 
Koronát megigazít, továbbmegy – írta ehhez a fotóhoz a FB-on Madonna.

Lehet, hogy Madonnának abba kellene hagynia a turnézást?

Madonna 45 perccel a kezdés előtt mondta le egyik lisszaboni koncertjét a hét közül egy korábbi sérülése miatt – írta a BBC hírportálja. Ez egy dolog, persze, a portugálok szomorkodnak is emiatt, de ami ennél kicsit beszédesebb tény: ez volt a nyolcadik eset, hogy a 61 éves Madonna...
 
Fotó: Madonna/FB

Madonna híres arról, hogy nehezen mond le koncerteket – de most megtette

Heves fájdalmaira hivatkozva az amerikai popsztár lemondta három bostoni koncertjét – írta a BBC hírportálja.
 
Ed Sheeran már biztos nem jön az MTV EMA gálára Budapestre

Ed Sheeran már biztos nem jön az MTV EMA gálára...

A zenész covidos lett, karanténba vonult – mindezt a közösségi médiájában jelentette be.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hét év után a OneRepublic visszatér Budapestre

2015-ben a OneRepublic telt házas koncertet adott a Budapest Arénában, amely emlékezetes maradt a rajongók számára, és tucatnyi lelkes kritikát is begyűjtött. 2022. május 13-án újratöltik az élményt.

Ábel végül előkerült? Fishing on Orfű – a tökéletes nyárzáró fesztivál

Normál körülmények között nyárindító lett volna, akkor a helyére telepítettek egy MiniFishinget, az "igazit" meg áttolták a biztonságosabb augusztusi időpontra. Ha júniusban lett volna a Fishing on Orfű, nem fagyunk meg, így viszont a vártnál sokkal ütősebben sikerült lezárni a 2021-es nyarat.

Három év után új lemezzel jelentkezett ZAZ

Napjaink egyik legnépszerűbb francia énekesnője, azaz Zaz három évvel utolsó lemeze, az 'Effet miroir' után idén nyár végén tért vissza "Imagine" című felvételével, amely soron következő albumának előfutára is egyben.

Egy hajóban eveznek: egykori zenésztársa fiával énekel duettet Charlie

Horváth Charlie egykori zenésztársának tehetséges fiával, Erb Virgillel, művésznevén Giovannival adott duettet.
Új koncertek