Jól drukkoltatok: Takács Dorina Deva megkapta a rangos nemzetközi zenei díjat!

Дeva az első magyar női előadó, aki elnyerte az EU könnyűzenei szakmai díját (Music Moves Europe). A nőit azért emeltük ki, mert a Harmed 2020-as sikere, illetve a díj elődjének számító European Breakthrough Award 2006-os nyertese, a Heaven Street Seven után 2022-ben a Дeva/Deva néven alkotó Takács Dorina immáron Akinek ea harmadik magyar díjazott az Európai Unió által életre hívott tehetséggondozó program történetében.

Fotó: Music Moves Europe. De hogy ki a plusz 2 a fotón,a rról nem szól egyetlen híradás sem.
Fotó: A38

Szavazzatok a magyar énekesnőre – jelölték a Music Moves Europe díjra!

A magyar Devát is jelölték a 2022-es Music Moves Europe díjra, amely az EU kortárs könnyűzenei elismerése. A közönségdíjat természetesen a közönség szavazza meg, hajrá!
 
Fotó: Harmed/FB

Legutóbb a Heaven Street Seven kapott ilyen elismerést – s ez 13 éve volt

A Eurosonic fesztiválon január 17-én, péntek este megrendezett gálán adták át a Music Moves Europe Talent Awards díjakat. Az elismerést nyolc kategóriában osztották ki, a rock-metal színtér díját a magyar Harmed zenekar kapta.
 
 
 13 év után ismét magyar zenekar esélyes a rangos nemzetközi díjra

13 év után ismét magyar zenekar esélyes a rangos nemzetközi díjra

Pénteken este a Reeperbahn Festivalon az ESNS (Eurosonic Festival Noorderslag) stábja nyilvánosságra hozta a 2020-as Music Moves Europe Talent Awards jelöltjeit. A díjat minden évben a holland showcase fesztiválon adják át a kortárs európai zenei életet meghatározó, friss produkcióknak.
 
Bele is szólhatunk: új európai díjért versenghetnek a magyar zenészek (is)!

Bele is szólhatunk: új európai díjért versenghetnek a magyar zenészek (is)!

A Music Moves Europe Talent Awards (MMETA) könnyűzenei, kortárs díjat minden évben olyan fellépők kapják, akik friss és aktív szereplői napjaink zenei palettájának, és munkájuk színvonalával méltóan képviselik egész Európát, nemcsak napjainkban, de várhatóan még hosszú évekig.
 
 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek