Ma kezdődik a 26. FEZEN Fesztivál!

Ma kezdődik a buli Fehérvár legfelkapottabb fesztiválján, ahol a legnagyobb húzónév idén egyértelműen a The Black Eyed Peas csapata, de emellett rengeteg más koncert és persze játékok is várják a vendégeket, értékes nyereményekért cserébe. :)

Ma kezdődik a 27. FEZEN Fesztivál!
Fotó: SZIN Facebook

A SZIN az egyik legszerethetőbb fesztivállá érett az évek során

Ez volt az 54. alkalom, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok keretében fesztivált rendeztek a városban, és mint ahogy azt az előzetes érdeklődési hullám is előre jelezte, az idei rendezvény a végeredményt tekintve igencsak sikeresnek bizonyult. Mi pedig egyre inkább rajongóivá válunk!
 
Fotó: SZIN /FB

Kész a SZIN programbontása

Végre megérkezett a SZIN teljes programkínálata is, így most már tényleg eljött az ideje a 2020-as rövidre sikeredő szezon megtervezésének, ami komoly kihívások elé állítja a fesztiválra látogató közeget.
 
 
Strand 2020

Strand 2020: a SUM 41, Ellie Goulding és a Milky Chance kilogolt, de van másik!

Eddig reménykedtünk benne, hogy a Strand Fesztivál lesz az üdítő kivétel, ahol minden beharangozott külföldi sztárvendég rendben megérkezik, de sajnos a járvány miatt rengeteg előadó döntött a turnéja halasztása mellett. Így szegényebb lett a rendezvény 4 húzónévvel, de érkeznek...
 
Fotó: Campus Fesztivál Facebook

Így elevenedik meg a Campus fesztivált pótló programsorozat

Ígéretükhöz híven a debreceni Campus Fesztivál szervezői összerakták az elmaradt eseményt pótló Campus Eleven programsorozat fellépőinek névsorát, ahol gyakorlatilag összes hazai kedvenc tiszteletét teszi, legyen az rock, pop, mulatós vagy egy jó hajnalig tartó party.
 
FEZEN Klasszik 2020

Megvan a FEZEN Klasszik napi bontása!

Megvannak a szeptember 11-13. közti FEZEN Klasszik fesztivál húzónevei. Ráadásul rögtön napi bontásban. Csak magyarok, de azok közül a legnépszerűbbek vállalták a hosszú kényszerszünet utáni szórakoztatást.
 
Fotó: Necc Party by Spanish Wax

Ez idén már nem necces...

Az ujjaink már szinte maguktól gépelik a szöveget: ismét egy programhalasztás, aminek nagyon nem örülünk. Az áldozat ezúttal az első Arénás bulijára készülő Spanish Wax duó méltán népszerű zenés-táncos rendezvénye, a Necc Party.
 
 
Strand 2020

Titkos produkcióval készül a Strand Fesztivál

50 plusz hazai zenekarral bővülve elkészült a Strand Fesztivál nagyszínpadának teljes beosztása. A szervezők minden eddiginél erősebb line-uppal várják a fesztiválozókat Zamárdiba augusztus 18. és 22. között.
 
Necc Party

Ez necces lesz! Ráadásul az Arénában...

Az új évtized első nagy durranása minden bizonnyal a Spanish Wax duónak köszönhető, ugyanis az ország legkedveltebb házibulija a Necc Party április 30-án egy éjszakára az Arénába költözik.
 
Fotó: Major Kata

Startra kész a Strand és a B.my.Lake fesztivál!

Idén újra együtt, egyazon helyen, egyazon időben indul a Strand és a B.my.Lake fesztivál Zamárdiban, közvetlen a Balaton partján. A holnapi kezdés parádésnak ígérkezik, hisz a Petőfi Zenei Díj gálaműsora után a nagyszínpadot John Newman foglalja el, majd utána a hazai kedvenc Follow...
 
Thomas Anders és a Korda házaspár is a FEZENen bulizik idén nyáron

A Korda-házaspár és a fél Modern Talking is a FEZEN-en bulizik idén nyáron

Feszegeti a saját határait, egyben tovább is borzolja az ős-FEZENesek idegrendszerét a fehérvári fesztivál szervezőgárdája, ugyanis idén nyáron ők is ráfekszenek retro-hullámra. Ennek köszönhető, hogy az egykori Modern Talking-tag, Thomas Anders és Korda György is a fellépők közé...
 
Plázs

Ingyenes Demjén Ferenc, Magna Cum Laude és Supernem koncertekkel nyit a Plázs!

Alig két hónap, és nyit Siófok legkedveltebb szabadtéri szórakozóhelye, a Plázs, ahol idén fellép többek közt Demjén Ferenc, a Magna Cum Laude, a Halott Pénz és Majka is.
 
A szektarocktól a Necc partyig – Péntekünk a VOLT-on

A szektarocktól a Necc partyig – Péntekünk a VOLT-on

Idén én azt a napot vártam a legjobban, nem hiába: régről gyökerező imádatom tárgya, az általam csak Fred bácsiként emlegetett Fred Durst és csapata, a Limp Bizkit ismét bebizonyította, nem véletlenül lettek akkora sztárok évekkel ezelőtt. No, de tekerjünk vissza a történet elejére.
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek