Santana-est lesz a Pólus Moziban – koncerttel és vetítéssel

A Pólus Mozi Rock Klub élőkoncertekből és koncertfilm vetítésekből álló őszi sorozatának következő állomása Carlos Santana több mint 50 éves pályafutása előtt tiszteleg.

Santana-est lesz a Pólus Moziban – koncerttel és vetítéssel
Az A38 és a Rock the Planet bemutatja: Novemberi random kukamatiné – zenészekkel

Az A38 és a Rock the Planet bemutatja: Novemberi random kukamatiné – zenészekkel

Szedd magad akciót indít az A38 Hajó és a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kampánysorozat stábja. A hajó környékét november 7-én vasárnap tisztítják meg az eldobált szeméttől ismert hazai zenekarok és a közönség közreműködésével.
 
Török Ádám újra koncertezik!

Török Ádám újra koncertezik!

Mindnyájan aggódtunk, amikor lemondta a nyári fellépéseit, és örömmel hallgattuk a tudósításokat, hogy a Tabánban színpadra lépett. Most újra hírt kaptunk róla: Török Ádám koncerttel indul a Pólus Mozi élőzenei programsorozata, a Pólus Rock Klub.
 
A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján

A bizalom próbája az ottlevés – ilyen volt a Wild East Rock a Hegyalján

"Köszönjük Nektek, hogy bíztatok bennünk és ilyen sokan eljöttetek az első új Hegyaljára, a Wild East Rock-ra" – írták a szervezők a Fb-on, és tanúsíthatjuk: a pengeélen táncoló kezdés után behúzta a fesztivált a csapat.
 
A Wild East Rock már most a jövő nyárra gondol

A Wild East Rock már most a jövő nyárra gondol

Pedig még el sem kezdődött az első új Hegyalja fesztivál: most hétvégén lesz a rockerek és a motorosok, valamint a rocker motorosok dzsemborija Rakamazon, az egykori fesztivál helyszínén: 100% rock, hideg sör, GERONIMO MC EAST.
 
Újra szól a rock a Hegyalján! – Alakul a Wild East Rock fesztivál programja

Újra szól a rock a Hegyalján! – 18 nap múlva itt a Wild East Rock fesztivál

Most nem túrjuk elő, hányszor és hol sírtunk a Hegyalja fesztivál után – minden imánk így hallgattasson meg :) A LESZ Feszt és a Geronimo Motorcycle Club East összefogása valóságra váltotta a reményeket.
 
Fotó: cleveland.com

Egyik szemünk sír, a másik nevet: megvannak a Hírességek Csarnokának új tagjai

Saját közlése szerint a legszínesebb beiktatott-listát tette közzé idén a The Rock & Roll Hall of Fame: elöljáróban csak annyit, bekerült Tina Turner, az Iron Maiden azonban kimaradt.
 
Megszállnál egy gitárhotelben?

Megszállnál egy gitárhotelben?

A hollywoodi Seminole Hard Rock Hotel & Casino egy 35 emeletes, gitár alakú szálloda építésébe fog, amely 2019-ben nyílik meg.
 
 Whitney Houston halhatatlan lett

Whitney Houston halhatatlan lett

Nem mintha a dalai nem tették volna azzá, de egy gesztussal megerősítették ezt: bevonult a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Mivel mind a popsztár, mind lánya, Bobbi Kristina Brown tragikusan fiatalon hunyt el, anyja, a 87 éves Cissy Houston és sógornője, Pat Houston köszönték meg...
 
Fotó: RockBalaton (Kajetán Jácint)

Elmarad a tavalyi év fesztiválja, feladta a küzdelmet a RockBalaton

Tegnap jelentették be a szervezők, hogy elmarad az idei évre tervezett RockBalaton fesztivál, amely az éveleji szavazásunkon elnyerte az Év zenei fesztiválja 2019 címet.
 
Fotó: Leeds festival

Liam Gallagher, Stormzy, Rage Against The Machine – elmarad a britek legnagyobb nyárzáró dupla fesztiválja

A hagyományosan egy időben zajló readingi és leedsi zenei fesztiválok, valamint a franciaországi Rock en Seine is elmaradnak idén a koronavírus-járványi miatt.
 
Akinek Jimi Hendrix volt a gitárosa: 10 tény Little Richard életéből

Akinek Jimi Hendrix volt a gitárosa: 10 tény Little Richard életéből

Nyolcvanhét éves korában, Nashville-hez közeli otthonában szombaton elhunyt Little Richard. A zenész halálának hírét fia, Danny Penniman közölte a Rolling Stone magazinnal, de a halál okát nem árulta el. Nem akárhonnan indult – nem akárhova jutott...
 
Ukk&Roll 2020 Karanténzáró Rock Piknik

Ukk&Roll: fesztivál helyett karanténzáró rockpiknik

Bár a júniusra tervezett Ukk&Roll fesztivált szintén törölni kellett a naptárból, a szervezők amolyan "csakazértis" alapon összeraktak egy 3 napos ingyenes rendezvényt nektek!
 
Súlyos állapotban van a Magna Cum Laude egykori vendégzenésze

Súlyos állapotban van a Magna Cum Laude egykori...

"Ha teheted, segíts Te is! Segítsünk EGYÜTT! Imádkozzunk együtt Laláért (Magda Lajos – aszerk.), hogy mihamarabb lássuk magunk között!" –...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Ahová a pápa is gyalog jár

Valójában nem gyalog ment, hanem egy szépséges, fehér Fiat 500-assal, és nem oda, amire a szólás vonatkozik, de ha úgy vesszük, hogy a zene is alapszükséglet, akkor helyben vagyunk.

Koncepciót váltott a Kaukázussal a Road Movie

Azt gondoltuk, az LGT-klippel csak kivételt tett a Road Movie-sorozat, és a hagyományaihoz híven úgy folytatja a megkezdett utat, amelyen az egyes zenekarok a szűkebb pátriájukat mutatják meg egy-egy dallal, de úgy tűnik, vagy a helyek fogytak el (biztosan nem), vagy valami újra vágytak, esetleg tettek (még) egy kitérőt.
Új koncertek