Rózsaszirmok, közös tánc, mantrák – katarzis a javából

Ahogy az előző évben is olvashatták a beszámolómban, úgy idén is csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni Deva Premal, Miten és Manose hármasáról, akik a mai kor emberei számára hoznak abszolút felüdülést a tibeti és indiai mantrák éneklésével-énekeltetésével. A Namaste Élmény szervezőcsapatának köszönhetően idén is eljöttek a Kongresszusi Központba, ahol, hasonlóan az előző évek koncertjeihez, katarzist teremtettek a javából.

Rózsaszirmok, közös tánc, mantrák
A Koncert.hu munkatársa szólót énekel az Arénában!

A Koncert.hu munkatársa szólót énekel az Arénában!

Schwartz Dávid nem csak kiváló énekes, hanem a Koncert.hu egyik külsős száguldó riportere: ha ideje engedi és szívéhez közel áll a téma, akkor szívesen ír nekünk, legyen szó fesztiválról, filmről vagy koncertről. Örömmel fogadtuk a hírt, hogy rövidesen ő maga kerül a...
 
A mikrofonnál a Koncert.hu tudósítója: Schwartz Dávid

A mikrofonnál a Koncert.hu tudósítója: Schwartz Dávid

Március 22-én vadonatúj esttel rukkol elő az Orfeum színpadán a The Voice egyik finalistája, Schwartz Dávid és zenekara, a SoulSession.
 
Fotó: Danubius Music

A tehetség utat tör – A Postmodern Jukebox erre az élő példa

Scott Bradlee álma vált valóra ezzel a kezdeményezéssel – számos, hatalmas tehetségű zenész és énekes, táncos művész számára adva lehetőséget a valódi nyers tehetségnek. Az egészen elképesztő orgánumok új értelmet adtak a jól ismert melódiáknak, s ez az őserő magával...
 
A Demjén-koncert zenész-szemmel

A Demjén-koncert zenész-szemmel

Lassan rituálévá válik, hogy havonta-kéthavonta részese lehetek egy-egy nagy kedvencem csodálatos koncertjének. Ezúton is köszönöm. Életre szóló emlékek lesznek mind.
 
Még életünkben nem voltunk mantrakoncerten – eljött az idő!

Még életünkben nem voltunk mantrakoncerten – eljött az idő!

A Deva Premal-beszámolót Schwartz Dávidnak köszönhetjük, aki annyira őszinte, nyitott és lelkes, hogy képes rácsodálkozni arra, milyen az, amikor kétezer ember együtt énekel... Mintha nem állt volna még ekkora közönség előtt :)
 
Sokkolt és meghatott – Schwartz Dávid megnézte a Whitney Houston-dokut

Sokkolt és meghatott – Schwartz Dávid megnézte a Whitney Houston-dokut

Nick Broomfield dokumentarista portréja Whitney Houston-ról a közelmúltban került a nagyközönség elé. A filmben korábban nem publikált felvételek láthatók Houstonról a 90-es évek elejéről, németországi és ausztriai nagy turnéjáról.
 
Szelfik a Szigetről – Megkóstoltattuk az énekessel: Schwartz Dávid jövőre nagykanállal eszi a fesztivált!

Szelfik a Szigetről – Megkóstoltattuk az énekessel: Schwartz Dávid jövőre nagykanállal eszi a fesztivált!

Zenészként sokszor irigykedve gondoltam barátaimra, akik egy vagy több napra kilátogathattak a Sziget fesztivál forgatagába, ami számomra csak képekből, élménybeszámolókról volt ismert egészen idáig. Legyintettem, hogy biztos jó dolguk van, de általában vagy magam is koncerteztem, vagy...
 
Koncertkiállítás vajon mi? Schwartz Dávid megmutatja!

Koncertkiállítás vajon mi? Schwartz Dávid megmutatja!

A májusi lemezbemutató és számos színházi főszerep után ismét új projekttel rukkol elő a The Voice finalistája és az Esti Showder nyertese.
 
Véleményvezérek: Bedől a fesztiválbiznisz?

Véleményvezérek: Bedől a fesztiválbiznisz?

A Manna FM-en a szakma jövőjéről beszélgettek Csikány Tamás Fácán rockabily dobossal, a Tiszavirág Fesztivál Szolnok koncertszervezőjével,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Profi teniszezőnek készült, a színpadon kötött ki – ki lehet ő?

Valakik már gyermekként tudják, mivel szeretnének foglalkozni és elszántan küzdenek a céljaikért, míg mások a környezetük hatására kapnak olyan lökést, amelynek köszönhetően eldöntik, hogy milyen területen építenek karriert. Bár a tehetség a legtöbbször utat tör, viszont a sikerekhez vezető út sokszor göröngyös....

Budapest Klezmer Band: nincsen új év újévi koncert nélkül

2020-ban ünnepli a Budapest Klezmer Band a 30. születésnapját. A koronavírus járvány miatt az ünnepi koncertek sorban elmaradtak, de a zenekar úgy érzi, nem kezdődhet az újév klezmer koncert nélkül.

Múlnak a gyermekévek: Kiszel Tünde lánya videóklipben szerepel

Hunyadi Donatella is szerepel abban a videóklipben, ami néhány napja debütált a YouTube-on.

Hamarosan döntenek a Fishing júniusi dátumáról

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a FOO idén semmit sem bíz a véletlenre, a fesztivál t egyszerre két időpontban is meghirdették: ha június 16-án még nem lehet tömegrendezvényeket szervezni, a jegyek/bérletek automatikusan érvényesek lesznek augusztus 24-28-ra.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek