Varga Viktor gyerekkorában temetéseken énekelt

Kevesen tudják, hogy Varga Viktor operaénekesnek is tanult, aztán a jazz felé fordult. Ha nem zenél, akkor fest vagy szobrászkodik, pihenésként pedig meditál – mostanában idejének nagy részét a próbateremben tölti.

Fotó: Álomutazó
Karácsonykor ismét Álomutazó – mesemusical Zsédával, Falusi Mariannal és Radics Gigivel

Karácsonykor ismét Álomutazó – mesemusical Zsédával, Falusi Mariannal és Radics Gigivel

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab idén karácsonykor 10 alkalommal ismét színpadra kerül, de hamarosan megérkezik a boltok polcaira a csomagban megjelenő Álomutazó CD és a tavalyi nagy sikerű előadást...
 
A The Sign /FB

A hét debütáló magyar klipjei

Egy fiatalos újdonsággal, egy szuperprodukció remix változatával és egy kreatív koprodukcióval indítjuk a hetet.
 
 
Oláh Ibolya Zorán dalát énekli a Sztárkarácsonyon

Oláh Ibolya Zorán dalát énekli a Sztárkarácsonyon

December 18-án harmadik alkalommal lépnek fel a legismertebb hazai előadók a Kongresszusi Központban, hogy a közönséggel együtt ünnepeljenek.
 
Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek