Év koncertje - szavazás

Alakul a Demjén-szuperkoncert!

Többedmagunkkal aggódtunk azon, hogy vajon a hagyományos, év végi nagykoncertjére felgyógyul-e Demjén Ferenc. Szerencsére nagyon úgy tűnik, hogy túl van a nehezén, és erre a fellépésre koncentrálhat – nem is akárkik társaságában...

Alakul a Demjén-szuperkoncert
Szabadságkoncert

Ingyenes Szabadságkoncert a Hősök terén

2019. június 16-án lesz 30 éve annak, hogy az 56-os forradalom mártírjai megkaphatták a nekik kijáró végtisztességet. Ezért ezen a napon ingyenes Szabadságkoncertet tartanak a Hősök terén, ahol fellép többek közt a Beatrice, Vikidál Gyula, a KFT és Varga Miklós is.
 
Újra megszólal Som Lajos basszusgitárja

Újra megszólal Som Lajos basszusgitárja

Augusztus 10-én Závodi Janó és Révész Sándor még az eddigieknél is többet tartogatnak a közönségük számára: péntek este a Barba Negra Trackben a zenekar alapítója, Som Lajos legendás hangszere is megszólal majd a csapat basszusgitárosának kezében.
 
Metálosok, ne sírjatok: két bandával erősíti a tábort a FEZEN

Metálosok, ne sírjatok: két bandával erősíti a...

Két amerikai zenakarral bővítette idei fellépőlistáját a FEZEN. A már korábban bejelentett Amon Amarth, Anthrax, Death Angel mellé érkezik a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Kontroll Csoport 40 – az első fecske a Kobuci 2020-as évadából

Június 13-án mindenki ott lesz a Kobuciban, aki csak számít... Illetve, akinek számít ez a formáció meg az összes többi, melyek egymással átszövődve meghatározták az underground 30-40 évvel ezelőtti korszakát.

Agyonlőtték a húszéves amerikai rappert

A feltörekvő fiatal rappert, Pop Smoke-ot szerdán hajnalban lőtték agyon bérelt házában, Hollywoodban.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek