A basszeros tesója ugrik be Jerry Horton helyére a Papa Roach turnéján

Az együttes a Hollywood Undead-del és Ice Nine Kills-zel ad koncertet március 4-én Magyarországon. A Jacoby Shaddix vezette banda azonban nem teljes felállással érkezik hozzánk, az alapító és azóta is oszlopos tag, Jerry Horton ugyanis a napokban eltörte két ujját, melynek következtében ki kell hagynia a turnét, legalábbis előreláthatóan annak nagy részét.

Foró: PR/FB
Fotó: KFT/FB

Laár Andrást műteni kell – hogy lesz a balatoni nyár?

Május végén megírtuk, hogy a zenészt baleset érte, amikor taxiban ült és az autó karambolozott. Akkori cikkünkben (lent olvasható), úgy búcsúztunk el, hogy a zenekar következő koncertje június 21-én lesz Diószegen, addigra biztosan meggyógyul Laár András. Úgy tűnik sajnos, ez most...
 
A zenekar ma Laár nélkül lépte át a határt (KFT/FB)

Balesetet szenvedett Laár András – a mai koncert nem marad el!

Facebook-posztban értesítette a KFT együttes a rajongóit, hogy két napja baleset érte Laár Andrást.
 
 
Plácido Domingóval lép fel a beugró magyar zenekar Dániában

Plácido Domingóval lép fel a beugró magyar zenekar Dániában

A Miskolci Nemzeti Színház Zenekara kíséri Placido Domingo dániai koncertjét Aarhusban, a Musikhusetben. A miskolciak a MÁV Szimfonikus Zenekar helyett ugranak be egy fellépés erejéig.
 
Fotó: classicfm.com

Az operatörténet második legjobb beugrása: a szoprán férje énekelt a színfalak mögött

Megmentette a londoni Bohém Királyi Operaház Bohéméletének minapi előadását Charles Castronovo amerikai tenor, aki előadás közben ugrott be Puccini Bohémélet című operájának főszerepébe.
 
Mihalik Ábel ugrik be a törött kezű dobos helyére

Mihalik Ábel ugrik be a törött kezű dobos helyére

Az utóbbi napok havas, jeges időjárása komoly zavart okozott a Nomad életében: a zenekar dobosa, Vécsi Zoltán a olyan szerencsétlenül csúszott és esett el, hogy eltört a keze, amit azonnal meg is kellett műteni.
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek