Fotó: Dolly Parton/FB

Mit mondott, százmillió dollár??? Minden szempontból komoly díjat kapott a country királynője

Százmillió dolláros díjat kapott Dolly Parton countryénekes és filantróp Jeff Bezostól, az Amazon alapítójától – számolt be róla a BBC News.
 
Fotó: MTV EMA

Taylor Swift négyszer, BTS papírfoma, Muse legjobb rock – itt az MTV EMA győzteseinek listája

Jó, mindent azért nem vitt, de négy díjat bezsebelhetett tegnap este a düsseldorfi PSD Bank Dome-ban Taylor Swift. A ceremóniát Rita Ora és Taika Waititi vezényelte le (képünkön).
 
 
Fotó: Both Miklós/FB

Európai Állampolgár-díjat kapott Both Miklós

Az Európai Parlament a héten kiadta az Európai Állampolgár-díjakat (European Citizen's Prize), amelyeket az ukrajnai menekülteknek nyújtott támogatásért ítélnek oda.
 
Krúbit és Majkát is jelölték a Music Hungary-díjra

Music Hungary-díj: Az elismerés, amelyet simán odaítélnél az ÖSSZES jelöltnek

Ahogy arról már beszámoltunk, díjat alapított a Music Hungary Szövetség, hogy több figyelmet irányítsanak a zenei szektorra és elismerésben részesítsék a kiemelkedő teljesítményeket. 
 
Egy fiúbanda ihlette az egyik Turner-díjra jelölt alkotást

Egy fiúbanda ihlette az egyik Turner-díjra jelölt alkotást

Liverpool másodszor ad otthont a Turner-döntősök kiállításának. A díj a világ egyik legnagyobb presztízsű művészeti elismerése. A Turner-díj nyertesét december 7-én jelentik be Liverpoolban. A kiállítás október 20-tól március 19-ig tekitnhető meg.
 
Fotó: Hajógyár

644 benevezett klipből 16 kapott díjat az idei Magyar Klipszemlén

Hatodik alkalommal, október 13-án, rendezték meg a Magyar Klipszemlét, az egy éves születésnapját ünneplő Hajógyár közreműködésével. A beérkezett 644 klipből 16 kategóriában díjazták az elmúlt év legmenőbb alkotásait az Akvárium Klubban. 
 
 
 Átadták az Öröm a Zene Díjakat 11 kategóriában

Öröm a Zene: Az év zenésze egy teljes zenekar lett

Az elismerést olyan emberek kapják, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért. Az Analog Music Hall-ban tartott eseményen egyben az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is lebonyolították, amit a Heavy Brains nyert (képünkön).
 
Fotó: Yuri Mane (Pexels)

Elégtelen jogdíjak, csalások, átláthatatlanság: stream

Átláthatóbb, a dalszerzőket jobban bemutató és nekik magasabb jövedelmet biztosító működésre lenne szükség a zenei streaming piacon – ezek a fő állításai a szerzői jogkezelőket tömörítő GESAC által megrendelt, független európai tanulmánynak, amelyet a Dalszerzőn szemléztek....
 
A fotó illusztráció (

Október 2. éjfélig lehet nevezéseket küldeni az első Music Hungary-díjra

Az idén 10. jubileumát ünneplő Music Hungary Konferencia & Showcase kapcsán a Music Hungary Szövetség bejelentette, hogy az évforduló alkalmából rangos szakmai díjat is alapítottak.
 
Nigeri esküvőkön, piknikeken játszott dalok Mdou Moctar új kislemezén

Nigeri esküvőkön, piknikeken játszott dalok Mdou Moctar új kislemezén

Új kislemezzel jelentkezik a nemrég egy Fonogram-díjat és a Bánkitó fesztiválon a magyar közönség tetszését is bezsebelő Mdou Moctar.
 
Fotó: pexels.com

Még a sörcsapokból is Ed Sheeran folyt az Egyesült Királyságban

A brit zenei licenszszervezet (PPL) éves jelentésével együtt tette közzé a sikerlistákat. A jelentés 252,8 millió font (117 milliárd forint) teljes bevételről számolt be, amely 147 ezer előadó és zeneijog-birtokos között oszlik meg.
 
Fotó: Konyha zenek

Szepesi Mátyás, Dé:Nash, Saya Noé, Carson Coma: átadták az Artisjus-díjakat

Tizenkettő zeneszerző, szövegíró, alkotói közösség veheti át idén a szerzői jogvédő díját. Az Artisjus 22. alkalommal díjazza a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői...
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek