Világgazdaság: drágult a fesztiválozás (is)

A gazdasági portál körképet készített a hazai élőzenei rendezvények jegyárairól, megállapításuk szerint harmadával drágultak a bérletek. 20:25 Bad Boys Blue

Fotó: Sziget Festival Official
Fotó: Fishing on Orfű

Lobenwein Norbert: Nagy kérdés, mi vár a következő években a hazai fesztiválokra

Az év utolsó napján jelent meg az Indexen az exVOLTos, Nagyon Balatonos fesztiválguru évértékelője, ebből emeltünk ki néhány gondolatot.
 
A fotó illusztráció

VOLT nincs – de lesz pár minifesztivál

Bár a nagy fesztiválok többségéhez hasonlóan az idei VOLT is elmarad, a Telekommal közösen úgy döntöttek, hogy olyan Minifesztiválok megvalósítását támogatják, ahol kevesebben vannak ugyan, de a "szervezők" jól átgondolt koncepciójából kikerekedő élményből a közvetítésbe...
 
 
A koncert nem veszélyesebb, mint egy sportesemény

A koncert nem veszélyesebb, mint egy sportesemény

A Music Hungary Szövetség bizakodó – ezt mai közleményükből tudtuk meg. Szerintük a a közönség készen áll a nyitás következő lépcsőjére. Szerintetek?
 
Marsalkó Dávid bejárta a nagy fesztiválhelyszíneket

Marsalkó Dávid bejárta a nagy fesztiválhelyszíneket

A soproni VOLT Fesztiválnak otthont adó mezők és a Hajógyári szigetre vezető K-híd hosszú ideje üresen állnak – legalábbis, ami a fesztiválokat illeti. Ahol két éve még emberek ezrei előtt énekelt a színpadon, ma egyedül jár Marsalkó Dávid...
 
Fotó: Bakáts tér

Leültetik a nyári fesztiválokat?

A Budapest Brand nZrt.online konferenciát rendezett ma, amelynek volt egy "Lesz idén fesztivál Budapesten?" elnevezésű szekciója. Minderről a Fidelio tudósított.
 
Fotó: Pixabay

Így kell/érdemes idén nyáron fesztivált szervezni

A Lángoló szúrta ki, hogy több brit szakmai szervezet közös projektjeként elkészült egy olyan útmutató, ami segíthet eligazodni a fesztiválszervezőknek abban a mindenkit gyötrő kérdésben, hogy miként lehet biztonságosan rendezvényt szervezni idén nyáron.
 
 
Fotó:garryknight/Foter.com

A fesztiválszövetség szerint akár kötelező fesztiválkellék is lehet a maszk idén

A Magyar Fesztiválszövetség elnöke még április 3-án adott interjút az InfoRádiónak. Márta István arról (is) beszélt, hogy folyamatosan egyeztetnek az oltási igazolvány szükségességéről, azonban a 18 év alatti korosztályt valószínűleg nem oltják be, kártyát sem kapnak majd: ha...
 
Fotó: MFSZ

Lepadlózhat a popzenei fesztiválok több mint fele

Tönkremehet a zenei fesztiválok 60 százaléka. Ezt Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke mondta az ATV-n, amit a 24.hu szemlézett – mi meg őket idézzük.
 
Fotó: Hellfest

Láttál már metálost ülve fesztiválozni? A Hellfest sem tudja elképzelni...

Tegnap számoltunk be arról, hogy a francia kormány közlése szerint megtarthatók a nyári fesztiválok Franciaországban – de a koronavírus-járvány miatt koncertenként maximum ötezer fős, ülő közönség előtt, távolságtartással.
 
Fotó: Vieilles Charrues

Megtarthatják a nyári fesztiválokat a franciák, de le kell ülni hozzá

Megtarthatók a nyári fesztiválok Franciaországban, de a koronavírus-járvány miatt koncertenként maximum ötezer fős, ülő közönség előtt – jelentette be csütörtökön a francia kulturális miniszter, miután egyeztetett a szakma képviselőivel. A 24.hu számolt be minderről.
 
 A fesztiválszervezők mindent megtesznek a tavaszi évadindítás érdekében

A fesztiválszervezők mindent megtesznek a tavaszi évadindítás érdekében

Online megbeszélést tartottak az országos fesztivál- és rendezvény szakma szövetségeinek elnökei.
 
Ha elmarad egy koncert 2021 második felében, az állam kifizeti

Ha elmarad egy koncert 2021 második felében, az állam kifizeti

Nem nálunk: Németországban. A DALSZERZŐ cikke szerint a német állam átvállalja a kockázatát a 2021 második felére tervezett kulturális eseményeknek – csak szervezzék meg őket.
 
A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek