Hegymagas


CímHegymagas, 8265, Szigligeti utca

Közeli koncertek a helyen

Hegymagas 2021

Hegymagas 2021

Hegymagas október 15. (14:00)
Hegymagas

Hegymagas a Tapolcai medence közepén kiemelkedő csodálatos Szent György-hegy déli, délnyugati oldalán fekszik, mely hegy egyedül, méltóságteljesen áll a medence közepén, körbe a Tanúhegyek sejtelmes világa határolja. Földrajzi fekvése egyedülálló. Tapolcát Szigligettel összekötő út félútján található. A hegyre felkapaszkodva, szinte az egész Balaton-felvidék látható.

A terület a Pannon tenger elvonulása idején, körülbelül 3-4 millió évvel ezelőtt jelentős vulkáni tevékenység színhelye volt.

Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül című művében így ír róla: „Ott áll Szent György hegye. Néma méltósággal, fenséges nyugalommal. Ez is kúp. Ez is tűzhányó volt millió év előtt. Hatalmas vállain duzzadnak az izmok. Minden izomduzzadás óriási sziklagombolyag. Az egész hegy mégis kerek, valami csodálatos szerszámmal simára, gömbölyűre faragta az alkotás. Nem is hegy ez, hanem dombormű. Két élő testvére van. Az egyik itt előttem, a Badacsony, a másik fönt Veszprém megye nyugati síkján a Somlyó. A három testvér közül melyik a legszebb, ki tudná azt megmondani?” Ha ide látogatnak, könnyen eldönthető melyik a legszebb,….mi már régóta tudjuk!

A hegy körben szőlővel művelt, szőlőterülete kb. 500 ha, fő fajtái: Olaszrizling, Szürkebarát, de szinte minden jelentősebb fajta megtalálható, még Otelló, Izabella, Szlanka is létezik. Egyre több, egész évben látogatható borászat van a hegy ezen oldalán. A borok csodálatosak, Hamvas Béla így ír róla: „Végül a Badacsonyi és a Szentgyörgyhegyi. Mind a kettő hímbor és pedig minden fajtájában az. A férfilény minden árnyalata megvan benne, az önmagában gyönyörködő Nárcisszusztól az aszkétáig és a királyi előkelőségtől a bohémségig. Nagy szó. Mert mindegyik hegy egész kozmosz. A Badacsonyi olyan, mint a világhírű művész, a Szentgyörgyhegyi olyan, mint az a művész, aki világéletében szobájából is alig mozdult ki, és mégis nagyobb művet teremtett, mint akit ünnepeltek. Már – már döntöttem a Szentgyörgyhegyi mellett, de mikor megittam egy pohár badacsonyi rizlinget, melléje álltam; aztán esküdtem a Badacsonyira, de csak addig, amíg Szentgyörgyhegyihez nem jutottam.”

Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Cher nem hagyja magát

Cher nem hagyja magát

Cher pert indított Sonny Bono örökösei ellen a közös dalaik jogdíjai miatt, amiktől szerinte megpróbálják megfosztani őt.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hét év után a OneRepublic visszatér Budapestre

2015-ben a OneRepublic telt házas koncertet adott a Budapest Arénában, amely emlékezetes maradt a rajongók számára, és tucatnyi lelkes kritikát is begyűjtött. 2022. május 13-án újratöltik az élményt.

Ábel végül előkerült? Fishing on Orfű – a tökéletes nyárzáró fesztivál

Normál körülmények között nyárindító lett volna, akkor a helyére telepítettek egy MiniFishinget, az "igazit" meg áttolták a biztonságosabb augusztusi időpontra. Ha júniusban lett volna a Fishing on Orfű, nem fagyunk meg, így viszont a vártnál sokkal ütősebben sikerült lezárni a 2021-es nyarat.

Carbonziált filmzenék és filmesített carbondalok az Urániában

A Crossover Uránia a Nemzeti Filmszínház műfajokon átívelő koncertsorozata, ahol minden előadó valamilyen különleges produkcióval lép színpadra, november 12-én például a Carbonfools ad különleges koncertet.

HVG: A Coldplay koncertjén a rajongók ugrálása termeli majd az áramot

Ha meg nem ugrálnak, az együttes szerint kialszanak a fények és a buli lényegében meghal – írja a lap sajtóértesülés alapján.
Új koncertek