5 zenekar, akik túlélték az énekescserét

2020/03/09  ·     ·  Simonyi Éva

A zenekarok életében meghatározó lépés a tagcsere, főleg ha az énekesről van szó, hiszen az emberek nagy részének ő jut először eszébe az együttes neve hallatán és sok klipben ők játsszák a főszerepet. Megesik tehát, ha új énekessel folytatják, az nem fog bejönni a rajongóknak, és kudarcba fulladhat a zenekar pályafutása.

A fotó illusztráció (Vinícius Caricatte/Pexels)

Most bemutatunk 5 olyan zenekart, akik nem csak hogy túlélték az énekes váltást, de még talán sikeresebbnek is mondhatók azóta (ez persze sok szempontból szubjektív, így mindenki döntse el magában, kinek melyik énekessel tetszett jobban.)

Killswitch Engage

A KE egyik legnagyobb metalcore zenekar, sokan a műfaj egyik alapítójának, első képviselőjének tekintik. Amikor az alapító énekes Jesse Leach távozott és Howard Jones vette át a helyét, olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Bár a két énekes hangja különböző, de a stílusuk nem, így az énekesváltás sikeres volt. (2012-ben, 10 év után egyébként visszatért a zenekarbe Leach.)

The Dillinger Escape Plan

A The Dillinger Escape Plan eredeti énekesével, Dimitri Minakakis-szal egyedi hangzást teremtett, de miután Minakakis távozott, a zenekar folytatta saját hangzásának tökéletesítését Greg Puciato énekessel, és 2017-es feloszlásukig kolosszális sikereket ért el.

 

Black Flag

A hardcore-punk együttes Black Flag elfogyasztott néhány énekest, de a csúcsot Henry Rollins “megszerzésével” érték el. Persze senki sem tagadja a Keith Morris-szal készített dalaik fontosságát, mégis Rollins határozta meg leginkább az együttest, és segített felépíteni azt a Black Flaget, ami a ‘80-as évek egyik legdurvább punk együttese volt.

Flyleaf

A Flyleaf már cím nélküli bemutatkozó albumával is szépen berobbant a köztudatba, de ami igazán különlegessé tette őket, az Lacey Sturm kimagasló énekesnői teljesítménye volt. Amikor bejelentette távozását 2012-ben, senki nem tudta, mi lesz ezután- Szerencsére ekkor jött a képbe Kristen May, akivel a banda egy fantasztikus albumot tudott kiadni az alapító énekesnő csere után. May 2016-ban sajnos bejelentette távozását a Flyleaf-ből arra hivatkozva, hogy családjával szeretne több időt tölteni, azóta szünetet tart a zenekar.

 

Of Mice & Men

Évekig Austin Carlile volt az Of Mice & Men arca. Erős hangja elősegítette a zenekart, hogy kiemelkedjen a 2010-es évek elején induló metalcore hullámot meglovagló együttesek közül. De mivel többször is kilépett a zenekarból, a rajongóknak kérdésessé vált az Of Mice & Men jövője. Az együttes azonban felnőtt a feladathoz és a nagy elvárásokhoz, ugyanis Aaron Pauley basszusgitáros lépett elő énekessé, ami jó döntésnek bizonyult.

Forrás

 

Rossz volt az időzítés: akik a nagy befutás előtt szálltak ki a zenekarokból

frontember, tagcsere, Killswitch Engage, The Dillinger Escape Plan, Black Flag, Flyleaf, Of Mice & Men

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek