Koncerttel emlékeznek meg Oroszországban a Budapesten elhunyt zongoraművészről

2019/12/27  ·     ·  koncert.hu, MTI

Magával az eseménnyel kapcsolatban eléggé szűkszavú az MTI közleménye, ennyit tudunk csak. Egyre valószínűbb, hogy szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg a fiatal orosz zongoraművész, Elina Valieva vasárnap Budapesten.

Koncerttel emlékeznek meg Oroszországban a Budapesten elhunyt zongoraművészről

Az M1 kereste a XIII. kerületi szálláshelyet is – külföldi lapértesülések szerint ez az Otto Studios Apartman Budapest, nem megerősített értesülés! –, de elzárkóztak a nyilatkozattól.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta: a mentők hosszan küzdöttek a fiatal nő életéért, de már nem tudtak rajta segíteni. Egy férfit enyhe szén-monoxid-mérgezés tüneteivel a toxikológiára vittek.

Olvastuk azt is, hogy magyar újságírók megkeresték a zongoraművész tanárát, akitől azt a tájékoztatást kapták, hogy a lány barátja már nemhogy kórházban, de Budapesten sincs, már hazarepült.

A Híradóban elmondták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja nem áll fenn.

Borbély Zoltán ügyvéd az M1-nek úgy nyilatkozott: ha idegenkezűség gyanúja nem áll fenn, akkor közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet a rendőrség. Az ügyvéd ugyanakkor megjegyezte, felmerülhet a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés.

A zongoraművész emlékére csütörtökön koncertet tartanak az oroszországi zeneiskolában – hangzott el az M1-en. Azt előző hírünkben megírtuk, hogy Elina édesanyjának nincs pénze arra, hogy lánya testét hazaszállítsa, feltételezzük, hogy a koncertnek a megemlékezés mellett jószolgálati feladata is lesz.

Tanára így emlékezik meg róla:

Külföldi lapok megemlítik, hogy július végén egy orosz színésznő, Veronika Nikonova (The Brest Fortress) vesztette életét tragikus körülmények között Alaszkában, amikor a nászútján beleesett egy folyóba, és megfulladt.

Elina Valijeva, tragédia, szénmonoxid-mérgezés, zongoraművész, Baskírföld

 

 

Szólj hozzá!


Újra megjelentek az EAST legendás albumai

Újra megjelentek az EAST legendás albumai

A magyar progresszív rockzene egyik legmeghatározóbb együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. 1975. november 15-én léptek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Európából szeretettel – visszatér a OneRepublic

Június 25-én ismét megtelik a Budapest Aréna energiával: a OneRepublic visszatér, hogy élőben idézze fel az elmúlt évek legfontosabb dalaival mindazt, amiért a közönség újra és újra visszatér hozzájuk.

A Foo Fighters bejelentette az európai turné állomásait – Budapest nincs közöttük

A Foo Fighters bejelentette TAKE COVER TOUR című 2026-os európai turnéját – a kontinens legnagyobb stadionjait és fesztiváljait járják végig június és július között.
Új koncertek