Ugyanúgy halt meg a The Cranberries énekesnője, mint Whitney Houston

2018/09/06  ·     ·  koncert.hu, MTI

Alkoholmérgezést kapott, ezt követően fulladt a fürdőkádba Dolores O'Riordan, a The Cranberries ír zenekar énekesnője januárban - írja a BBC a westminsteri igazságügyi orvosszakértőre hivatkozva.

Ugyanúgy halt meg a The Cranberries énekesnője, mint Whitney Houston

Dolores O'Riordan váratlanul hunyt el január közepén egy londoni hotelben – a pizsamát viselő nő testét a fürdőkádba merülve találták meg. Az énekesnő nem hagyott hátra üzenetet és nem voltak arra utaló bizonyítékok, hogy ártani kívánt volna magának. A szobában öt kis alkoholos üveget és egy üveg pezsgőt találtak, a toxikológiai vizsgálat a vezetéshez engedélyezett határérték négyszeresét találta O'Riordan vérében.

Az igazságügyi orvosszakértő szerint alkoholmérgezés miatt bekövetkezett fulladás okozta az énekesnő halálát. "Semmi nem utal arra, hogy nem baleset történt" – mondta.

A 46 éves énekesnő felvételeket készíteni érkezett a brit fővárosba.

Whitney Houston holttestére szintén szállodai lakosztályának fürdőkádjában lelt rá személyi testőre 2012. február 11-én. A halála okaként a vényre kapható gyógyszerek és az alkohol interakcióját nevezték meg, mely nem szándékos halálesetet eredményezett. (Más források azt írták, hogy a 48 éves énekesnő szívbetegsége és kokainfogyasztás miatt fulladt a kádba.) Igazi családi dráma, hogy lánya, Bobbi Kristina Brown szintén egy fürdőkádból került eszméletlen állapotban kórházba 2015. január 31-én. Súlyos agykárosodása miatt már nem tért magához a kómából, egy hospice otthonban, családi körbe hunyt el  2015. július 26-án.

(Wiki)

Dolores O'Riordan, haláleset, drog

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek