A Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere

2025/04/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu,

Szendrői Csaba a zenén kívül számos más területen letette már a névjegyét: az Artisjus-díjas énekes-dalszövegíró dolgozott már kreatív szövegíróként és belekóstolt a gasztronómia világába is. Az irodalmiság az Elefánt dalszövegein túl is hosszú ideje foglalkoztatja, ennek legfrissebb lenyomata a Féyn kettő (nem elírás!) című kötet, amelyet most egy különleges, interaktív eseményen mutat be május 12-én a Kobuci Kertben.

A Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere

Érdekesség, hogy Szendrői először irodalmi folyóiratokban publikált, és csak ezt követően kezdett el zenélni. Lassan tizenöt éve az Elefánt frontembereként indította el zenei pályafutását, és az elmúlt közel másfél évtizedben rengeteg olyan dalszöveget írt, ami generációk számára vált meghatározóvá. Ezek hol elgondolkodtatják, hol pedig egyszerűen szórakoztatják a közönséget. A csapat népszerűsége az évek során folyamatosan nőtt, ma már tízezres rajongótáboruk énekli teli torokból az ikonikus sorokat. Egy dolog viszont nem változott az évek során: Csaba a mai napig hírből sem ismeri a kompromisszumokat. Egy igazán sokoldalú és igencsak szórakoztató karakter, akinek ami a szívén, az a száján - pontosabban ez esetben a papírján. Verseiben sajátos fénytörésben, (ál)naiv iróniával, néhol intelligens humorral beszél az élet abszurditásairól, a versírásról, isten-ember kapcsolatról vagy a halál botrányáról.

Amikor elkezdtek gyűlni az új versek, még nem tudtam, hogy ez a FÉYN folytatása lesz. Aztán egyre több gondolat volt, ami a korábbira reflektált, azt megerősítette, vagy cáfolta. A Féyn kettő az elsőnél se több, se kevesebb, annál mégis több és annyival mégis kevesebb” – mesélte.

A Féyn kettő tehát sorban negyedik kötete (Mintha muszáj lenne, A dolgok és amik mögöttem vannak, Féyn), amely a Scolar kiadó gondozásában jelenik meg. Május 12-én a Kobuci Kertben egy kicsit különc, kicsit sajátos, de pont ettől szendrőis eseményen mutatja be a közönségnek.

Egy nagyszabású #olvasniszabad estére invitálja az irodalomra nyitott zenerajongókat – vagy éppen a zenére nyitott irodalmárokat.

Az #olvasniszabad egy igazi mozgalom, amit 2020-ban indított útjára Szendrői. Célja az olvasás népszerűsítése és az önfejlesztés. Nem terápia, csupán egy eszköz, ami segít abban, hogy mindenki a maga módján és útján a hozza ki magából a legtöbbet. A rendszeres est sikere az egyszerűségben rejlik: 60 percig mindenki együtt, mégis csendben, magában olvas, zenei aláfestéssel, amit egy beszélgetés követ.

Május 12-én sem lesz ez másképp: az olvasáshoz a jó hangulatot Fodor Máriusz DJ szettje biztosítja, ezt követően a média világában közel sem ismeretlen Mencseli Dóra beszélget Szendrőivel, miközben Georgita Máté Dezső színész olvas fel a Féyn kettőből. Az estét Fodor Máriusz live szettjével és persze kifulladásig tartó dedikálással zárják.

Elefánt, Szendrői Csaba, Kobuci

 

 

Szólj hozzá!


Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy...

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

HELLO! Lionel Richie csütörtökön beköszön Budapestre

A bársonyos énekhangjáról és örökzöld dalairól ismert 75 éves zenész európai turnéja, a "Say Hello To The Hits" show július 17-én érkezik a budapesti MVM Dome-ba.

Forma–1: az album, amely filmzene is, meg nem is

Megjelent az F1: The Album, a Brad Pitt főszereplésével készült F1: A Film hivatalos filmzenei válogatása. Az akciófilmet Joseph Kosinski, a Top Gun: Maverick rendezője jegyzi, a lemez zenei producere pedig a Grammy-díjas Kevin Weaver, aki korábban olyan nagy sikerű soundtrackeken dolgozott, mint a Barbie: The Album vagy a The Greatest Showman.
Új koncertek