A lett srácok elhozzák a tavaszt a Dürerbe: Carnival Youth

2018/03/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A lett zenekar szerethető, indie-folk dalaival egy perc alatt belopja magát a szívedbe – próbáld ki –, hiszen zenéjük olyan, mint egy tavaszi bolondozás a barátokkal: feltölt és mosolyt csal az arcodra. A fiatal csapat már többször megörvendeztette a hazai közönséget, most pedig április 16-án, egy igazi tavasznyitogató koncerttel térnek vissza hozzánk a Dürer Kertbe.

A lett srácok elhozzák a tavaszt a Dürerbe: Carnival Youth

A Carnival Youth az egyik legsikeresebb lett zenekar. Megalakulásuk után szinte pillanatokon belül egyre szebb sikereket gyűjthettek be, ám nemcsak hazájukban figyeltek fel üdítő, a megszokottól eltérő, laza, indie-folk muzsikájukra, hanem a Balti régióban, majd egész Európában. A trió kitartóan járja a világot, olyan fesztiválokon fordultak már meg, mint a a The Great Escape, az Open’er Festival, a Reeperbahn, a Eurosonic vagy éppen a Sziget. Sőt, a hazai közönség láthatta már őket az A38-on a Middlemist Red vagy éppen SONYA társaságában is.

A 2012 óta létező csapat három albumot jelentett meg eddig, édes, dallamos, mégis mozgalmas és táncolható dalaikkal, melyeknek egyre növekvő rajongó táborukat köszönhetik világszerte – sőt, még a kritikusok is a szívükbe zárták őket. Ahogy mi is, ugyanis hamarosan a csapat egy új single-el kell útra, hozzánk pedig április 16-án, a Dürer Kertbe érkeznek meg.

 

Carnival Youth, indie-folk. lett, Dürer kert, külföldi fellépő

 

 

Szólj hozzá!


Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy...

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

HELLO! Lionel Richie csütörtökön beköszön Budapestre

A bársonyos énekhangjáról és örökzöld dalairól ismert 75 éves zenész európai turnéja, a "Say Hello To The Hits" show július 17-én érkezik a budapesti MVM Dome-ba.

Forma–1: az album, amely filmzene is, meg nem is

Megjelent az F1: The Album, a Brad Pitt főszereplésével készült F1: A Film hivatalos filmzenei válogatása. Az akciófilmet Joseph Kosinski, a Top Gun: Maverick rendezője jegyzi, a lemez zenei producere pedig a Grammy-díjas Kevin Weaver, aki korábban olyan nagy sikerű soundtrackeken dolgozott, mint a Barbie: The Album vagy a The Greatest Showman.
Új koncertek