Menopauza

A mesemondás és a kortárs jazz egy színpadon

2024/10/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az élőszavas mesemondás hagyományát a kortárs jazz jelenidejűségével ötvözi Palágyi Ildikó A csodakert című előadása, amit október 22-én a Magyar Zene Házában a Kossuth-díjas Cakó Ferenc élő homokanimációjával mutatnak be.

A mesemondás és a kortárs jazz egy színpadon

Palágyi Ildikó jazz-énekes, dalszerző, sokszínű alkotóművész, aki zeneakadémiai tanulmányaival párhuzamosan gyógypedagógus, majd Boldizsár Ildikó tanítványaként metamorphoses meseterapeuta végzettséget szerzett, 2024-ben pedig a Pécsi Tudományegyetemen zeneterapeutaként diplomázott. Zenei és oktatói pályája mellett zene- és meseterapeutaként is dolgozik. Három szerzői lemeze van.

A műsorban elhangzó, A csodakert című kazah népmese releváns és időszerű tartalmakat, értékeket közvetít: a környezetünk és embertársaink iránti tiszteletről, felelősségvállalásról, valamint a generációkat összekötő kapocsról mesél.

Palágyi Ildikónak ebben a projektben nem is akárkik: négy magas kvalitású hangszeres zenész, Oláh Krisztián zongorista, Gyémánt Bálint gitáros, Bögöthy Ádám bőgős és Szabó Dániel Ferenc dobos lesznek a zenésztársai.

Ebbe a láncolatba kapcsolódik be Cakó Ferenc, aki művészi, élő homokanimációjával teszi teljessé az itt és most élményét. (A homok megjelenése, mivel kazah mese hangzik el, emellett szimbolikus erővel is bír.)

A műsor összművészeti jellege és innovatív formátuma miatt mindazok számára érdekes lehet, akik nyitottak az improvizatív, jazz zenei megszólalásra, és a megírt, könnyen énekelhető, dallamos zenei témákra. Megtalálhatják magukat benne azok is, akik egy koncertélményben az emberi kapcsolódást keresik, és akik nyitottak az önismeretre, valamint arra, hogy magukról és a világról gondolkodjanak.

A csodakert október 22-én látható a Magyar Zene Házában.

Palágyi Ildikó, mesemondás, jazz, Zene Háza

 

 

Szólj hozzá!


Egy kártya, egy kérdés – egy dal:  így kapcsol össze az Egy szám társasjáték

Egy kártya, egy kérdés – egy dal: így kapcsol...

Az „Egy szám” első pillantásra egyszerű zenés kártyajáték, valójában azonban egy egészen másfajta társasági élményt hoz: a közös...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Így várják az ünnepet a Hagyományok Házában

Az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált: az adventi eseménysorozat idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára a Hagyományok Házában. A háromnapos program igazi ünnepi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az...

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára fogalommá vált, és sok zenekar vallja, hogy ott kapta az első komoly lökést. Köztük a Sex Action jutott a legmesszebbre – egy zenekar, amelyik szinte kilőtte magát a semmiből az országos...
Új koncertek