A tigrist megvétózta a zenekar: Anna and the Barbies a cirkuszban

2016/11/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Az Anna and the Barbies elefánttal, galambokkal, artistákkal, bohóccal, Nagy Feróval és költőkkel ad dupla koncertet a Fővárosi Nagycirkuszban november 17-18-án. A meghökkentő élő produkcióiról ismert csapat hamarosan megjelenő, Utópia című új albumáról mutat be több dalt.

A tigrist megvétózta a zenekar: Anna and the Barbies a cirkuszban

Az idén tizenkét éves zenekar tavasszal kezdte az új anyagot felvezető turnéját, amelynek hetedik állomása lesz a dupla lemezbemutató.

"Gyerekkorom óta egy kicsit szürreális tündérvilágban mozgok, és nagyon jól érzem magam ebben a közegben. Az Anna and the Barbies-zal is azt hirdetem, létezik egy párhuzamos valóság, és csak saját önszántunk megerősítése hiányzik ahhoz, hogy át tudjunk lépni a fekete-fehérből a színesbe. Ez persze sokak számára utópisztikus dolognak tűnhet, de a koncertjeinket felkínáljuk az időkaput egy másik univerzumba, erre utal az Utópia cím" – fogalmazott Pásztor Anna, a csapat énekesnője.

Mint felidézte, az idei turnén darabonként mutatták be, mi lesz látható novemberben a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a kirakós elemei egy egésszé fognak összeállni, "egy összművészeti bacchanáliába torkollani". Az Anna and the Barbies a koncertsorozat minden állomásán bemutatott egy-egy új dalt, köztük a Senával közösen készített I Belong to You-t, a 7 lépést, a T.K. Istvánt, az Egyre inkább idegent, valamint a Segges a Balatonba címűt.

 


"Mindig arra törekszem, hogy a koncerteken kimozdítsam az együttest komfortzónájából. Zenéltünk mi már Ópusztaszeren a mezőn egy jurtában, hajón, hídon, épületek tetején. A közönség is más izgalmi állapotba kerül, ha szokatlan helyszínen találkozunk, ami nekünk meg megannyi új lehetőséget ad vizuális elemekkel feldíszíteni szövegcentrikus rockzenénket, ami alátámasztja a mondanivalót. A cirkusz a maga veretességével, picit amfiteátrum jellegével nagyon jó porond számunkra, ráadásul a hangosítási körülmények sem zenei koncerthez valók" – mesélte Pásztor Anna.

Az Anna and the Barbies-zal a Fővárosi Nagycirkuszban színpadra lépnek artisták és kortárs költők is, akik a manézs felett fognak talárban kórust alkotni, egy kicsit kafkai világot teremtve. Lesz továbbá elefánt, galambok, trapéz artisták.

"A tigrist megvétózta a zenekar, azt mondták, nem akarnak rettegni a gitárszóló alatt".

Ott lesz velük a dupla koncerten Nagy Feró is. Az Anna and the Barbies régóta játssza élőben a Beatrice Nem kell című számát, Nagy Feró most szomorú bohócként porondmesteri feladatokat fog ellátni.

 

Akik elmennek megnézni a zenekart a cirkuszban, kapnak egy ingyenes letöltési kódot, amivel hozzá tudnak férni egy előzetes anyaghoz.

Pásztor Anna kitért az MTI-nek arra, hogy az Utópiát eredetileg egy néhány számos EP-nek tervezték, de annyi ötletük volt nyáron és ősszel, hogy úgy döntöttek, egy teljes albumot készítenek. Emiatt viszont a lemezbemutató koncertekre még nem készült el az anyag, amely csak néhány hét múlva kerül a boltokba.

"A dalötleteket most is gitáros öcsém, Samu és én hoztuk. Úgy érzem, a szövegeket tekintve talán az eddigi legerősebb anyagot sikerült megírnom. Most a nagy kedvencem a Szeresd a vesztest is (ne csak a bajnokot). Samu ismét több dalt maga énekel, akárcsak a két évvel ezelőtti Szabadesés-lemezen, hiszen elképesztően jó hangja van" – tette hozzá az énekesnő.

Az Anna and the Barbiesban a Pásztor-testvérek mellett Hernádi Dávid basszusgitáron, Vághy Tamás billentyűs hangszereken játszik, Bubnó Márk pedig dobol. A Fonogram-díjas csapat eddig hat lemezt (Passionfruit - 2005, Medallion - 2008, Gyáva forradalmár - 2010, ÁNEM! - 2012, Csillagokkal álmodom... - 2013, Szabadesés - 2014) készített, és az egyik legnépszerűbb hazai koncertzenekarrá nőtte ki magát Magyarországon. Az együttes legnagyobb slágerei közé tartozik a 4kézláb, a Márti dala, a Don't Fit In, a Gombóc, a Tangó, az Álmatlan, a Nyuszika, az After Hours, a Mindenki másképpen egyforma vagy a Szabadesés.


 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek