Amit tudni illik Stingről

2018/12/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Sting – néhány különleges fesztiválfellépésből és önálló koncertekből álló – turnéja 2019. július 2-án ér Budapestre.

Fotó: STING.com

A zeneszerző, énekes, színész, író és aktivista Sting Newcastle-ban született, majd 1977-ben Londonba költözött és megalapította a The Police-t Stewart Copeland és Andy Summers társaságában. A banda öt lemezt jelentetett meg, 6 Grammy, és 2 Brit Awards díjat nyertek, valamint 2003-ban beiktatták őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

 

Mint a világ egyik legkarakteresebb szólóművésze, Sting további 10 Grammy, 2 Brit, egy Golden Globe, egy Emmy-díjat kapott a 4 Oscar-jelölése (legutóbb a "The Empty Chair" című dalért a JIM: The James Foley Story-ból) és egy Tony-jelölése mellé, továbbá kitüntették a Billboard magazin Century Award-jával, és a MusiCares 2004-ben az Év Emberének választotta.

Tagja a Zeneszerzői Hírességek Csarnokának, megkapta a Kennedy Center kitüntetését, az American Music Award életműdíját és a Polar Zenei Díjat is. Sting zenei munkásságát díszdoktori címmel ismerték el a Northumbria Egyetemen(1992), a Berklee Zenei Főiskolán (1994), a Newcastle upon Tyne Egyetemen (2006), és utoljára a Brown Egyetemen, alapítása 250. évfordulóján tartott ünnepség keretében (2018).

Nagy sikerű 57th & 9th című albumát követően – amely közel egy évtizednyi kihagyás után az első rock / pop anyaga volt – Sting és a reggae sztár, Shaggy kiadott egy közös, jamaikai behatással bíró albumot 44/876 címmel, amely a két művész zenéjének meglepően sok hasonlóságán alapult, és végül a Grammy-jelölésig jutott mint az év reggae albuma.

A címadással  – 44/876 –, amely országaik kódszámából áll, elsősorban a duó Jamaika iránti szeretetét akarták kifejezni, hiszen nem csupán Shaggy hazája, de az a hely is, ahol Sting olyan dalokat írt, mint Police Every Breath You Take klasszikusa.

 

 Hihetetlen karrierje során Sting – a The Police-szal és szólóban összesen – közel 100 millió albumot adott el.

Több mint 15 filmben szerepelt, producer volt az Őrangyallal, védtelenül című filmben, 1989-ben játszott a Koldusoperában, a Broadway-n. Utolsó színházi munkája a Tony-díjra is jelölt musical, a The Last Ship, amelyet az Északkelet-Angliában található Wallsend hajógyártó közösségben szerzett emlékei inspiráltak, ahol született és nevelkedett. Sting zenéjével és dalszövegeivel bemutatott előadás a 2014/2015-ös évadban futott a Broadway-n, de az óriási kritikai siker miatt brit vidéki színházi turnét is szerveztek belőle, amely 2018 márciusa és júliusa között zajlott. 2019. február 9. és március 24. között Sting a Princess of Wales színházban lép színpadra, mint Jack White, a hajógyár alapítója a torontói The Last Ship produkció keretében.

Sting olyan emberi jogi szervezeteket támogat, mint például a Rainforest Fund, az Amnesty International vagy a Live Aid, amelyek megjelennek művészi hitvallásában is. Feleségével, Trudie Styler-rel alapította a Rainforest Fund-ot 1989-ben, hogy megvédhesse mind a világ esőerdőit, mind a bennük élő őslakosokat. 18 különböző segélykoncertet adott az alapítványok javára, továbbá, hogy tudatosítsa az emberekben bolygónk veszélyeztetett forrásait. Alapítása óta a Rainforest Fund kiterjesztette hálózatát, és már 3 kontinens több mint 20 országában dolgoznak.

 

 

Sting, koncert, Aréna, Sting: My Songs, turné

 

 

Szólj hozzá!


Mária Terézia vizét issza és design kanapém pihen meg JLO vasárnap Budapesten

Mária Terézia vizét issza és design kanapém pihen...

Még kettőt kell aludni, és az MVM Dome színpadára lép „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében Jennifer Lopez. Azt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Tűz pusztította el a jégvilágot: két nappal nyitás előtt leégett a Tomorrowland nagyszínpada

Két nappal a Tomorrowland 2025 első hétvégéje előtt – július 18-20. és július 25-27. között kerül megrendezésre – a fesztivál legnagyobb színpadát, a Mainstage-et hatalmas tűzvész pusztította el. A szerencsétlenség a belgiumi Boom városában történt, a világ legnagyobb elektronikus zenei eseményének helyszínén.

Moriones az igazi arcát mutatja meg az Akváriumban

A teltházas klubbulik után idén az összes jelentős fesztivál – Sziget, a Campus, az EFOTT, a Strand és a Szegedi Ifjúsági Napok – színpadán találkozhat vele a közönség, azonban azt ígérik: az év leglátványosabb Moriones showját október 4-én, az Akváriumban élheted át, ez lesz a "remontada" (feltámadás, megújulás). A...
Új koncertek