Andrew Lloyd Webber legszebb dalai a Madách új musicaljében

2021/05/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Andrew Lloyd Webber és Don Black VASÁRNAP MONDD EL! (Tell Me on a Sunday) című zenés darabját 2021. június 11-12-13-án láthatják először a magyar nézők a Madách Színház online felületén.

Andrew Lloyd Webber legszebb dalai a Madách új musicaljében

A musical azon Webber-művek közé tartozik, amelyek először hanglemezként arattak sikert, mint a Macskák, a Jézus Krisztus Szupersztár vagy a József és a színes szélesvásznú álomkabát. A musical atyja 1979-ben a Sydmonton Fesztiválon mutatta be a musicalt Marti Webb előadásában, majd még ebben az évben lemezen is megjelent a dalciklus. Az angol slágerlistán a második helyre került, a dallistán pedig a harmadik helyig jutott a Take That Look Off Your Face című szerzemény.

Andrew Lloyd Webber és Don Black egyszemélyes musicalje egy Amerikában élő fiatal angol lányról szól, aki New Yorktól Hollywoodig csak egyvalamit keres kitartóan és reménytelenül: a szerelmet. A lány által énekelt különböző hangvételű dalokból egy sokszínű történet bontakozik ki, mely a kapcsolatteremtés nehézségein keresztül az önismeret megszerzéséhez vezető szövevényes utat járja be, és egyre bizonyosabbá válik, hogy az út végén a főszereplőnek önmagát kell elfogadnia ahhoz, hogy esélye legyen a boldogságra. A lány próbálkozásai leginkább kudarcra vannak ítélve, csupán a darab végén, az utolsó dalban sejlik föl egy halvány reménysugár, hogy talán még sincs minden veszve, és végre rátalál az igaz szerelem.

A Vasárnap mondd el! női egyszemélyes show-t a West End és a Broadway mellett nagyon sok országban színpadra állították az évtizedek folyamán, a magyar közönség azonban most  láthatja először, Bárány Ferenc magyar fordításában. Szirtes Tamás és a Madách Színház ismét Non-Replika változat elkészítésére kapott jogot – e zenés darab korábban sosem volt látható Magyarországon, és az is egyedülálló, hogy Andrew Lloyd Webber bármely műve online kerüljön bemutatásra.

Az egyfelvonásos musicalt hármas szereposztásban – GALLUSZ NIKOLETT, GUBIK PETRA ÉS SIMON BOGLÁRKA – játsszák, az előadás díszletét és videóanimációját Vízvárdi András, a jelmezeket Pallós Nelli tervezte, a koreográfus Tihanyi Ákos. A produkció zenekari kísérettel kerül színpadra, Kocsák Tibor zenei vezetésével, s a darabban nem mellesleg Andrew Lloyd Webber néhány legszebb, legszívhezszólóbb dala csendül fel.

 

Madách Színház, musical, Vasárnap mondd el, Madách Színház

 

 

Szólj hozzá!


Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Jubileumi koncertre készül Végvári Ádám 2026. október 29-én az Erkel Színházban. A műsorban a szólóanyagokon kívül természetesen helyet...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center és a Fonó képviselői beszélgetnek majd Pajor Tamással arról, hogyan lehet Magyarországon kulturális intézményt építeni, működtetni – és megőrizni annak autonómiáját.

AWS az Arénában

Új dallal hangol fennállásának 20. évfordulójára az AWS: megjelent a Pillanatom, amelyet novemberig még két új szám követ. A jubileumot november 14-én eddigi legnagyobb önálló koncertjével ünnepli a zenekar a Papp László Budapest Sportarénában.
Új koncertek