Angyal Presser Gábor mellett

2018/11/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Presser Gábor Rúzsa Magdinak írt új dala, az ANGYAL MELLETTEM lett kettejük közös koncertjének a címe. Figyelem: az országban több helyen is felbukkannak a műsorral!

Angyal Presser Gábor mellett

Több, mint tíz éve, hogy Rúzsa Magdi besétált a Megasztár stúdiójába és az első válogatáson csak úgy mezitláb, kiséret nélkül elénekelte az Aprócska bluest. A zsűri, benne Presserrel igencsak a hatása alá került s ez aztán így történt a közönséggel is, mikor adásban megláthatták a Vajdaságból jött lányt.


Eltelt néhány hónap és Rúzsa Magdi megnyerte a Megasztárt. A sorozat után kettejük útja nem teljesen vált szét, a tíz év alatt, ha nem is sokszor – összesen huszonegy alkalommal – léptek fel együtt és Presser ez idő alatt írt is három dalt Magdinak.

Az “Egyszer” című dal megjelenése és meglehetős sikere után megsokasodtak a felkérések kettejük együttes fellépésére, így lassacskán kialakult az elképzelés egy olyan koncertről, ahol már nem csak néhány dal erejéig vendégeskedik, hanem egy mindkettejükre épülő közös előadást láthat a közönség.



 

Nem mellesleg, ezeken a koncerteken játszák első alkalommal Presser Rúzsa Magdinak írt új dalát, az ANGYAL MELLETTEM címűt.

Régi és új dalok váltják egymást, köztük nem egy olyan, melyet Presser jóval Rúzsa születése előtt írt. Az előadás egy részében csak ők ketten vannak a színpadon, de aztán csatlakozik hozzájuk három – Presser által meghívott – muzsikus, és akkor a valaha látott-hallott egyik legkülönösebb felállítású zenei együttes kíséri a két énekest.

Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Angyal mellettem, közös koncert

 

 

Szólj hozzá!


Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.

Sárarany vinyl – Fekete Jenő 60.

A magyar blueslegenda 60. születésnapját, a pályán eltöltött első 40 évét és az idei Record Store Day-en megjelenő “sárarany” dupla vinyl kiadását ünnepli április 27-én az A38 hajón egy erre az alkalomra alakult, friss formációval.
Új koncertek