Az énekesnő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

2024/05/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Nem tudjuk, hogy a címnek van-e jelentősége, ugyanis évek óta távol maradunk az Eurovíziótól, s lassan felnő egy generáció, akiknek fogalmuk sem lesz, mi az. De azért szerintünk szép siker :) Loreen kb. egy év múlva, 2025. március 2-án az Akvárium Klub NagyHalljában énekli el majd legnagyobb slágereit.

Az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Lorine Zineb Noka Talhaoui, azaz Loreen Svédország fővárosában, Stockholmban született, marokkói származású szülők gyermekeként. Az országban a svéd Idolban vált ismertté, ahol még Lorén Talhaoui néven indult 2004-ben. Öt hétig tudott versenyben maradni és végül a negyedik helyen végzett. Egy évvel később 2005-ben kiadott egy promóciós kislemezt The Snake címmel, majd kicsit irányt váltott és kipróbálta magát műsorvezetőként a tévéképernyőn, majd különböző szerkesztési munkálatokban is részt vett a háttérben.


Pár év elteltével, 2011-ben tért vissza a zenéhez, ekkor már a ma is használt Loreen néven, majd egy évvel később megnyerte a Melodifestivalen versenyt Euphoria című dalával. Ennek köszönhetően ő képviselhette Svédországot a 2012. évi Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban, Azerbajdzsánban. A dalt 42-ből 40 ország összesen 372 ponttal tette meg győztesnek.

A dal óriási sláger lett, az Egyesül Királyságban is meghódította a slágerlistákat: a hivatalos Singles Chartjának harmadik helyén végzett, amivel elérte a legmagasabb pozíciót, amit egy eurovíziós dal valaha is elért. Ebben az évben jelent meg első, debütáló nagylemeze Heal címmel.

Számtalanszor visszatért az Eurovízió színpadára, hogy előadja a legújabb slágereit, mígnem 11 évvel később bejelentette, hogy Tattoo című dalával újra nekivág először a svéd versenynek. Loreen ezúttal is győztesként távozott, így ismét őt delegálták a nemzetközi megmérettetésre. Az énekesnő 2023-ban második alkalommal is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, így ő lett a második olyan előadó, aki kétszer is győzni tudott.

Jegyek május 10-én 10 órától.

Loreen, Eurovízió, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Elkészült a hivatalos magyar slágerlisták 2026 első félévét összegző rangsora, amely izgalmas képet ad arról, milyen zenék uralták az elmúlt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Kirk kapitány heavy metal lemezt ad ki (most olvassuk el még egyszer)

A Star Trek legendás Kirk kapitánya ezúttal nem az űrbe, hanem a heavy metal világába indul expedícióra: Iron Maiden-, Black Sabbath- és Judas Priest-feldolgozásokat rögzít, méghozzá olyan zenészek társaságában, mint Zakk Wylde, Henry Rollins vagy Ritchie Blackmore. Ha valakinek ez első hallásra meghökkentőnek tűnik, érdemes...

Parno Graszt – 35 év alatt megtanultuk, hogy a Mukinak van egy fia

A Parno Graszt története egy szabolcsi család történeteként indult. A közös zenélésből lett zenekar, a zenekarból országosan ismert név, de az a közeg, amelyből mindez kinőtt, 35 év alatt alatt sem változott meg. Ezt a három és fél évtizedes utat ünneplik 2027. január 22-én a Budapest Arénában egy egyszeri, különleges...
Új koncertek