Az X-faktorból a világsztárságig: James Arthur Budapesten

2 hete  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Harmadszorra látogat el hazánkba az egykori X-Faktor győztes, azóta világsztárrá érett brit dalszerző-énekes fenomén James Arthur, aki 2020. február 9-én a Barba Negrában ad koncertet.

James Arthur

2012-ben lett a brit X-Faktor győztese, és villámgyorsan vált a közönség kedvencévé visszafogott személyisége, kedvessége, és nem utolsósorban isteni hangja miatt. A 31 éves fiatalember 2015-ben lépte át először a magyar határt, akkor az Arénában adott koncertet, amin mi is jelen voltunk, majd 2016-ban duplázott a Dürerben, amolyan házibuli jellegű produkcióval, de azóta nem volt szerencsénk hazánkban üdvözölni. Jövő februárban egy újabb helyszínen bűvöli el a közönségét, ugyanis a Barba Negra ad majd otthont a minden bizonnyal emlékezetes koncertnek.

James nem kapkodja el az albumok gyártását, hisz mindeddig összesen 3 darabbal rendelkezik. Legutolsó produktuma október 18-án fog megjelenni You címmel, amihez természetesen turné is kapcsolódik (You: Up Close and Personal Tour), szerencsére hazai állomással. A korong összesen 17 dalt tartalmaz olyan közreműködőkkel, mint a Blink-182 dobos Travis Barker, az amerikai rapper Ty Dolla Sign, a brit rapper Shotty Horroh, az angol énekes-Dj Nick Gale, vagy a svéd dalszerző-énekes Max Martin, akinek többek közt olyan gigaslágereket köszönhetünk, mint Britney Spears "...Baby One More Time" (1998), a The Backstreet Boys "I Want It That Way" (1999), vagy az NSYNC "It's Gonna Be Me" (2000) című kitörölhetetlen darabjai.

A jegyárusítás szeptember 13-án rajtol, és érdemes sietni, mert nagy valószínűséggel hamar meg fog telni a Barba Negra nézőtere! ;)

James Arthur, Impossible, koncert, 2020, Barba Negra, X-Faktor

 

 

Szólj hozzá!


Lófejű – ez a tehetséges fiatalok új dalának címe

Lófejű – ez a tehetséges fiatalok új dalának címe

Az Oliver From Earth nem ismeretlen a nagyközönség előtt, „A világ az enyém" című dalukat a rádiók elég sokat pörgetik. Ez volt a szám,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az orosz kultúra lovagja: interjú Emelianov Anatolijjal, a Royal Moscow Balett alapítójával

A kitartás személyes megtestesítője, akit az orosz kultúrához való hozzájárulásért lovaggá is ütöttek, balett-táncosként kezdte. A hattyúk tava című balettelőadását 2019-ben két alkalommal is láthatja a magyar közönség.

Babaútlevelet bocsájtott ki a Pannon Filharmonikusok zenekar

Meseszerű történetekkel csábítja a kicsiket a pécsi Kodály Központban hallható eseményekre a Pannon Filharmonikusok (PFZ) által kiadott "babaútlevél".

Elhunyt Larry Wallis, a Motörhead első gitárosa

Larry Wallis, a Motörhead első gitárosa 70 éves korában halt meg – a körülményekről nem szól a zenekar hivatalos oldala és a külföldi zenei sajtó sem.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek