Boros Misiék az Arénában mutatják be, milyen virtuózok

2016/10/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egy igazán különleges estére készülnek a Virtuózok szereplői. Bár a tévéműsor már júniusban véget ért, a fiatalok számos koncertet adtak az elmúlt 3 hónapban, közben pedig életük első gálakoncertjére készültek a Papp László Budapest Sportarénában. Október 15-én este több, csak erre az estére készült darabbal, közös produkcióval lépnek színpadra a második évad versenyzői és az első széria nyertesei.

Boros Misiék az Arénában mutatják be, milyen virtuózok

Négykezes felállásban láthatja és hallhatja majd a közönség például Boros Misi és Nagy Krisztina előadásában Brahms 5. Magyar táncát, de együtt játssza majd Demeniv Mihály és a bűbájos Veér Lili Vivaldi Négy évszakának Nyár tételét is. Igazán kivételes alkalom lesz ez a koncert az operát kedvelő embereknek is, hiszen a világ operaszínpadainak sztárja, Molnár Levente egy külön opera blokkot ad elő, Kele Brigittával és Németi Menyhért Gergellyel, valamint a fiatal döntős énekesekkel, Mészáros Leventével, Sárközi Xéniával és Nagy Zsófiával.

Molnár Levente egyesülete – melynek egyik legfontosabb célkitűzése a Virtuózokhoz hasonlóan a klasszikus zene és a fiatalok támogatása – ötszáz erdélyi vendéget hívott meg a koncertre. Levente az első perctől a Virtuózok támogatója, mentora, segítője. Nagyon fontosnak tartja, hogy szülőhazájába, Erdélybe is eljusson a Virtuózok missziója. Tavaly az ő támogatásával valósult meg egy koncertsorozat Székelyföldön és a második széria versenyzői közül sokan érkezhettek Csíkszeredából és környékéről, hiszen a helyi válogatók megszervezésében is ő nyújtott segítséget.

„Nagyon nagyra tartom Peller Mariannt és azt a kitartást, elkötelezettséget, amellyel komoly üggyé tette a Virtuózokat és a klasszikus zenét. Egyre többen figyelnek fel erre a remek kezdeményezésre még a nemzetközi zenei életben is. Ez egy hatalmas munka, de minden nap igazolódik, hogy megéri. Nekem pedig, kötelességem a szülőföldemen terjeszteni ezt az ügyet és segíteni azokat a fiatalokat, akik tehetségükkel és szorgalmukkal beírhatják nevüket a világ zenei nagykönyvébe. Végtelen büszkeséggel és boldogsággal töltött el, mikor a Virtuózok színpadán láthattam Jakab Rolandot, Mészáros Leventét, Petres Lajos Tamást és társaikat. Tudom, hogy ez egy hatalmas lehetőség számukra. A Virtuózok abban különösen kiemelkedő és egyedi, hogy a műsorral nem véget ér, hanem elkezdődik a valódi munka, mellyel lehetőségek sokaságát kapják a fiatalok.” – nyilatkozta.

A Virtuózok produkció egy régi álma is megvalósul ezen a gálakoncerten, hiszen most először díjat kap az „Év legjobb zenetanára”.  Az elismerést a Kis Virtuózok Alapítvány kuratóriuma hozta létre, hogy felhívja a figyelmet arra az áldozatos munkára, mellyel a zenetanárok támogatják, segítik a fiatalok pályára kerülését. Sokszor emberfeletti áldozatokat hoznak és nem csak pedagógusként, hanem mentorként, támogatóként, mentális szakemberként is helyt állnak tanítványaik mellett. Az alapítvány mindemellett közel 1000 kisiskolást és otthonban élő gyermeket ajándékoz meg koncertjeggyel.

A fiatalok számára, akik ugyan egyre nagyobb színpadi rutint szereznek, az aréna, több mint 200 nm-es színpada és sok ezres nézőtere valódi kihívás lesz. Bár Váradi Gyula, aki a nagyok korcsoportjának nyertese volt, már megtapasztalhatta ezt a gigantikus teret és a sokezres közönséget, hiszen augusztusban színpadra léphetett Placido Domingó koncertjén. De a legtöbben még nem álltak ekkora közönség előtt. Így van ezzel Kökény Tamás, a második évad abszolút győztese, a 17 éves bőgős is.

„Valódi kihívás lesz egy ekkora térben megteremteni azt a hangulatot, amelyet át akarok adni. Nagyon várom, hogy az Aréna színpadára léphessek, és újra eljátszhassam a fináléban előadott darabomat, a Schindler listája című film betétdalát. Ez egy csodálatos darab, és a fájdalmon kívül kifejezi az emberséget, a kitartást, a küzdelmet és az együttérzést is. Ezt szeretném átadni a közönségnek.”

A műsorban fellépnek: Kökény Tamás, Váradi Gyula, Holozsai Eszter, Jakab Roland Attila, Gyöngyösi Ivett, Tóth Máté, Jónás Dániel, Abouzahra Mariam, Abouzahra Amira, Kelemen Gáspár, Kiss Benedek Máté, Veér Lili, Demeniv Mihály, Patkós Mariann, Patkós Maja, Váradi László, Boros Misi, Nagy Krisztina, Nagy Zsófia, Sárközi Xénia, Mészáros Levente, Boateng Kármen Stephany, Szüts Apor, Wendler Enikő, Bácsy-Schwartz Zoltán, Székely Anna Lilla, Oláh Ernő, Bánkövi Bence Balázs, Mohai Viola, Molnár Levente, Kele Brigitta, Németi Menyhért Gergely

Közreműködnek a MÁV Szimfonikusok

Vezényel Meskó Ilona és Kesselyák Gergely

Rendező: Novák Péter


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek