Neoton 1000

Delhusa Gjon 45 – 10 érdekesség a zenész életéből

2019. március 05.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Nika Se Perimeno, Csak fújt közben a szél, hegyek lánya... Az elmúlt 45 év legjobb dalaival és mindenki által dúdolt slágereivel lép színpadra Delhusa Gjon idén tavasszal, hogy megkoronázza közel fél évszázados karrierjét.

Delhusa Gjon 45 – 10 érdekesség a zenész életéből

Az elmúlt 50 év zenei sikereit átölelő koncerte a Budapesti Kongresszusi Központban kerül majd sor 2019. április 23-án, ahol olyan sztárvendégek társaságában ünnepelhet vele együtt a közönség mint Csepregi Éva és Charlie, a garantált jó hangulatról pedig DJ Dominique gondoskodik majd.

Mit tudunk róla?

  • Apai nagyanyja görög, nagyapja pedig albán.
  • Édesanyja Ihász Erzsébet, Ihász Gábor énekes nagynénje, így Delhusa Gjon anyai ágon unokatestvére a zenésznek.
  • Eredetileg autófényezőnek készült.
  • Mindössze 18 éves volt, amikor 1971-ben a Táncdalfesztiválon előadta Kőszeghy Attila a „Hegyek lánya” című dalát, amellyel egy csapásra ismert lett.
  • 1977-ben néhány hétig a Bergendy-együttesben énekelt
  • Írt dalt többek között Demis Russosnak és Goldi Ens-nek és a Goombay Dance Band-nek is.
  • Ő írta Csepregi Évának az Ezeregy éjjelt és Szűcs Judith Táncolj még! című slágerét.
  • 1996-ban a Mediterrán című nagylemezéért átvette Albánia legmagasabb kulturális kormány kitüntetését.
  • Legnépszerűbb számai közé tartozik gyermekkori barátja, a fiatalon elhunyt autóversenyző, Kesjár Csaba emlékére írt dala, a Gyertyák a síron.
  • 2005-ben a Vitézi Rend lovagjává avatták.
  • 2010-ben az I Love Gjoni című műsorában keresett feleséget.

 

Delhusa Gjon, jubileumi koncert, Budapesti Kongresszusi Központ

 

 

Szólj hozzá!


Plácido Domingót kórházba szállították

Plácido Domingót kórházba szállították

A zaklatási botránya miatt több helyen nem kívánatos személynek nyilvánított, hányatott sorsú tenor március 22-én tette közzé a FB-oldalán,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mérlegelik a lehetőségeiket a júliusi fesztiválok – egyelőre úgy tűnik, kivárnak

A csütörtöki kormányinfón elhangzott, hogy előreláthatóan június-júliusra várható a járvány tetőzése. Azt már összeszedtük, hogy az általunk figyelemmel követett fesztiválok közül melyik van júniusban, most a július következik, azt is megnéztük, hogy mit kommunikálnak ma (03.27-28.) a rendezvények a...

Most kiderül, melyek a RATM frontemberének kedvenc zenekarai

A Rage Against The Machine gitárosát, Tom Morello-t arra kérték a követői, hogy ossza már meg azokat a zenéket, amelyeket kedvel. Immáron a sokadik lejátszási listáját pakolta össze.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek