Egy hét világzene a jubiláló Kobuciban

2018. július 30.  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Világzenei héttel ünnepli jubileumi, tizedik évadát az óbudai árnyas fák alatt meghúzódó Kobuci Kert. Augusztus 13. és 19. között a Boban Marković Orkestar, a Besh o droM, a Zuboly vagy éppen a Fanfara Complexa mellett a műfaj számos hazai kiválósága és fiatal formációk is fellépnek, valamint táncház is várja a közönséget.

Egy hét világzene a jubiláló Kobuciban

A Kobuci számára a népzene és a világzene mindig is fontos szerepet töltött be a programok összeállításánál kapolcsi kezdetek óta. A Világzenei hét programja egyfajta visszatekintés is a Kobuci elmúlt tíz évére, hiszen a legtöbb zenekar visszatérő fellépő a kertben, de a kezdetekhez hűen a színpadon feltűnnek majd fiatal, kevésbé ismert formációk is – és persze nem maradhat el a táncház sem.

A Világzenei hetet a Maszkura vezette, könnyed szövegvilágú, hegedű-énekcentrikus PutriPop nyitja. Másnap az osztrák Cobario után a Zűrös Banda táncoltatja meg a közönséget, akiknek zenéjében a magyar és balkáni népzene mellett a jazz és a modern tánczenék kapaszkodnak össze.

Augusztus 15-én a fiatalabb formációké a színpad: a Tölcséres zenekar mellett a magyar világzenei paletta egyik legprogresszívebb, legkísérletezőbb formációja, a Nana Vortex koncertezik. A Kobuci táncházainak megismételhetetlen hangulatát az Erdőfű Népi Kamarazenekarral és a Fanfara Complexával élhetjük át.

Pénteken a magyar autentikus népdaléneklés hagyományaira építő Dalinda, valamint az Ágoston Béla vezette Zuboly lép fel. A Besh o droM nemcsak a hazai világzenei szintér, hanem a Kobuci egyik legemblematikusabb zenekara is, balkáni, keleti és magyar népzenét ötvöző dalaik fergetes szombat esti koncertet ígérnek.  A zárónapon pedig Boban Marković lép színpadra az ő zenekarával.

 

A Kobuci csapata már tíz éve hirdeti, hogy a világzene a nyitottságról szól. Hogy mit is jelent ez valójában, azt augusztus 13. és 19. között a Világzenei héten mindenki megtapasztalhatja.

Kobuci Kert, világzene, jubileum, koncert, Boban Marković Orkestar, Besh o droM, Zuboly, Fanfara Complexa, táncház

 

 

Szólj hozzá!


Iggy Pop végre megszabadult a krónikus önbizalomhiánytól

Iggy Pop végre megszabadult a krónikus...

A 72 éves amerikai rockénekes – aki július 24-én a Budapest Parkban ad koncertet – három év szünet után új lemezzel rukkol ki: a Free...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Paul McCartney egy filmklasszikusból írt musicalt

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép (It's A Wonderful Life) című 1946-os Frank Capra filmklasszikusból – adta hírül a BBC News.

Riszálja a sok makilány!

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek