Elég jó évet zár a Freakin' Disco a Zene Házában

2024/12/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Sok munkával telt és sok sikert hozó évet zár, ugyanakkor egy új fejezet nyit a zenekar a december 14-i bulin.

Fotó: Freakin' Disco/FB

2024-ben a csapat 9 országban mutatkozott be élőben, több showcase fesztivált is megjártak, és hazahozták a régió egyik legfontosabb zenei kezdeményezése, a HEMI Music Award a fődíját is. (A HEMI egy európai tehetséggondozó és mentorprogram, amelyben a régió 9 országából érkeznek zenekarok, hogy egy éven át bizonyítsák, hogy megérdemlik a lehetőséget, a figyelmet és a fődíjat.)

További sikerek is érték a fiúkat 2024-ben, hiszen szerződést kötöttek a brit FMLY booking ügynökséggel a nemzetközi karrierjük erősítésére, illetve – a Makrohanggal együtt meghívást kaptak 2025 januárjára Európa legnagyobb showcase fesztiváljára, a Eurosonicra.

A zenekar mindeközben elkezdett új dalokon is dolgozni, amiket várhatóan jövő tavasszal hallhat majd a közönség itthon és külföldön is. Legfrissebb videójuk pár órája jelent meg:

2024-et lezárni és az új időszakot megnyitni a Magyar Zene Házában december 14-én lesz mindenkinek lehetősége, ráadásul a Freakin’ Discohoz csatlakozik az ABOP, az acid house, electro, techno és más korai klubzenei műfajok által inspirált élő elektronika együttes Horvátországból. Előadásukat különlegessé teszi, hogy két dobos játszik egy dobfelszerelésen...

Freakin' Disco, HEMI Music Award, díj, Zene Háza

 

 

Szólj hozzá!


Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Jubileumi koncertre készül Végvári Ádám 2026. október 29-én az Erkel Színházban. A műsorban a szólóanyagokon kívül természetesen helyet...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center és a Fonó képviselői beszélgetnek majd Pajor Tamással arról, hogyan lehet Magyarországon kulturális intézményt építeni, működtetni – és megőrizni annak autonómiáját.

AWS az Arénában

Új dallal hangol fennállásának 20. évfordulójára az AWS: megjelent a Pillanatom, amelyet novemberig még két új szám követ. A jubileumot november 14-én eddigi legnagyobb önálló koncertjével ünnepli a zenekar a Papp László Budapest Sportarénában.
Új koncertek